2021. jún 13.

EB ellenfeleink elleni korábbi találkozóink a nagy tornákon

írta: Lez blogger
EB ellenfeleink elleni korábbi találkozóink a nagy tornákon

20210611_143034_hdr_edited.jpg

Június 15-én a magyar válogatott is megkezdi szereplését a részben hazai rendezésű Európa-bajnokág halálcsoportjában. Mindhárom ellenfelünkkel többször összecsaptunk már, de jelen összeállításunkban csak a világversenyeken lejátszott mérkőzésekre összpontosítunk. Ezekből is volt jó pár emlékezetes találkozó. Siker azonban annál kevesebb.

Magyar EB történelem

Kezdjük azonban egy rövid magyar vonatkozású EB történelemmel. A kontinensviadalok első 12 éve mai szemmel sikeresnek volt mondható számunkra. Csak a Szovjetunió, és mindenkori házigazda válogatottak jelentettek leküzdhetetlen akadályt a mieinknek.  Az első Európa-bajnokságot 1960-ben rendezték, még Európai Nemzetek Kupája néven. Erre még csak 17 csapat nevezett, köztük a magyar válogatott is, hiszen az előkészítő bizottságnak Sebes Gusztáv is tagja volt. A 17 résztvevőből kettő, a csehszlovák és az ír csapat előselejtezőt játszott, majd a párviadal győztese, vagyis északi szomszédunk a 16 között, vagyis a nyolcaddöntőben folytatta a küzdelmeket. A sorozat első mérkőzését azonban a magyar válogatott játszotta. A szovjetek elleni 1958. szeptember 28-i első nyolcaddöntő időrendben megelőzte ugyanis a következő év tavaszán megrendezett előselejtezőket. A visszavágót egy nap híján kerek egy év múlva vívta a két csapat. A párharcot sajnos kettős győzelemmel a szovjetek nyerték, akik végül a franciaországi négyes döntőben is a legjobbnak bizonyultak, így ők lettek Európa első bajnokcsapata.

A következő kiírásban 1964-ben Wales, az NDK és az egyik mostani csoportellenfelünk a franciák legyőzésével sikerült bejutnunk a torna négyes döntőjébe. Itt azonban sajnos a házigazda spanyolokkal hozott össze minket a sorsolás, akik a Bernabeuban rendezett elődöntőben hosszabbításban bizonyultak jobbnak Baróti Lajos csapatánál. A Camp Nouban lejátszott bronzmérkőzésen azonban a mieink nyerték hosszabbítást, így megszereztük az EB-k történetének eddigi egyetlen magyar érmét.

1968-ban már a mai értelemben vett selejtezőcsoportokba sorolták a résztvevőket. Majd a nyolc csoportelső a korábbi módon oda-vissza vágós rendszerben kvalifikálhatta magát a négyes döntőre. Anno tulajdonképpen már ezeket a negyeddöntőket is Európa-bajnokságként emlegették, de hivatalosan csak az olaszországi final 4-t szoktuk EB-nek tekinteni. Erre pedig sajnos már nem sikerült kijutnunk, mert ismét összekerültünk a Szovjetunióval.  Ezúttal a párharc első mérkőzésén reményt keltő 2:0-ás győzelmet arattunk a Népstadionban. A moszkvai visszavágón azonban a házigazdás nyertek 3:0-ra, így ők utazhattak Olaszországba.

A következő évben, VB pótselejtezőn Marseille-ben vereséget szenvedtünk a Csehszlovákoktól, így a magyar labdarúgás történetében először nem sikerült magunkat kvalifikálni egy világbajnokságra. Lett is nagy felzúdulás. Az 1972-es EB selejtezőinek újraépített csapattal vágtunk neki, nem is rossz eredménnyel. Immár másodjára vehettünk részt az ezúttal Belgiumban rendezett négyes döntőn. Itt azonban természetesen ismét megkaptuk a szovjet elvtársakat, így most sem jutottunk döntőbe. A magyar labdarúgás egyik legkedveltebb legendáriuma, hogy nekünk mindig le kellett feküdnünk a szovjeteknek. Akár így volt, akár nem, ez a szovjet válogatott nagyon erős volt. A nagy testvér labdarúgása ebben a tizenkét évben élte fénykorát. A korszakban mind a négy EB négyes döntőre kijutottak. A legelsőt megnyerték, kétszer végeztek a második, egyszer a harmadik helyen. Közben az 1966-os VB-n, a negyeddöntőben persze éppen minket kiejtve, szintén négy közé jutottak. Ezúttal bár több helyzetünk volt, mint az ellenfélnek, Zámbó még büntetőből sem tudott betalálni (korábban a selejtezők során is kimaradt mindkét javunkra megítélt tizenegyes),Konykov viszont kihasználta a kevés szovjet helyzet egyikét, így ők nyertek 1:0-ra.

A bronzmérkőzést a házigazdákkal játszottuk, és mint már említettem a szovjetek mellett az épp aktuális házigazda jelentette számunkra a másik mumust, így mint ahogy 1964-ben a spanyoloktól, ezúttal a belgáktól szenvedtünk vereséget. A tornán az egyetlen gólunkat a büntetőátkot végül megtörő Kű Lajos szerezte tizenegyesből. Akkor ezt a negyedik helyet félig meddig kudarcnak könyvelték el itthon, de mit nem adnánk ma egy EB elődöntőért. De nem csak ma, a következő 44 évben bármikor. Ennyi ideig nem sikerült ugyanis továbbjutnunk az EB selejtezőkből. A döntők létszámát előbb nyolcra, majd tizenhatra emelték, de sajnos ekkor már ez is megugorhatatlan szintet jelentett a magyar válogatottnak. A 2016-os torna előtt azonban újra létszámemelés történt, a 24 pedig egy bűvös számot jelentett számunkra. Öt évvel ezelőtt újra ott lehettünk az Európa-bajnokságon. Erre már mindenki emlékszik, így külön nem pazarolnám rá tovább a szót, de a következő fejezetben azért még visszatérünk rá.

Portugália

Örökmérlegünk a portugálok ellen: 13 mérkőzés, 0 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség, gólarány: 10:30

A portugálok azon kevés válogatott közé tartoznak, akiket még sosem sikerült legyőzünk (talán majd most). Pedig a luzitánokat épp a magyarok tanították meg futballozni. A három legnagyobb portugál klubnak, az erdélyi magyarokat is beleszámítva összesen huszonhárom magyar trénere volt. 1937 és 1944 között hét szezonon keresztül megszakítás nélkül minden bajnok és ezüstérmes csapatnak magyar edzője volt. De arra is volt példa, hogy egy idényben öt honfitársunk is dolgozott a portugál élvonal csapatainál. Az 1921-45 közötti időszakban több mint húsz magyar származású edző ült portugál kispadon. Ennek ellenére már a két válogatott első, 1926-os mérkőzésén sem tudtunk győzni. A 3:3-as döntetlen után 1933-ben pedig az ibériaiak már egyenesen le is győzik a mieinket. Sőt az 1938-as világbajnokság előtt pár hónappal is ők diadalmasosodnak, méghozzá 4:0 arányban múlják felül a későbbi VB döntős magyar csapatot. De még az Aranycsapat sem boldogul velük. Igaz, ez már a mágikus magyarok hanyatló korszaka volt, amikor 1956-ban 2:2-t játszott a két csapat Lisszabonban.

Tíz év múlva az 1966-os VB-n először csapott össze a két ország válogatottja tétmérkőzésen. A korszak legnagyobb világsztárja vitathatatlanul Pelé volt, de Európában az előző évi aranylabdás Eusebiót tartották az egyik, ha nem a legjobb focistának. Ha az 1950-es évek a Real Madridé voltak, az 1960-es évek első fele a Benficáé. 1961-ben a Guttmann Béla vezette portugálok taszították le az európai klubfutball trónjáról a zsinórban ötszörös BEK győztes madridiakat, a döntőben három magyarral felálló Barcelonát verve. Majd egy évre rá a Reált is legyőzve megvédték a címüket. A két döntőben csak magyar játékos tudott ellenük gól szerezni. A Barcában Czibor és Kocsis, egy év múlva pedig Puskás, aki hiába szerez mesterhármast, 5:3-ra Eusebióék győznek Amszterdamban. A két BEK győzelem után Guttmann több fizetést követelt, amit az elnök nem hajlandó megadni, ezért a magyar edző Uruguayba távozik, ahol a Penarolt vezényli el a Libertadores-kupa döntőjébe. De távozása előtt még állítólag megátkozza a lisszaboniakat, hogy soha többé (más források szerint 100 évig) ne nyerjenek európai kupát. Ez eddig bejött, azóta sem sikerült elhódítanunk egy kontinentális trófeát sem, pedig többször is eljutottak a döntőig. A következő három évben például még kétszer bejutottak a BEK döntőjébe, másodszor az erdélyi magyar Schwartz Elek vezetésével épp a Győri Vasast ejtették ki az elődöntőben. Az egy évvel korábbi KEK fináléban pedig a Sporting diadalmaskodott az MTK felett.

Nem voltak tehát túl jó tapasztalatink a portugálokról, amikor az 1966-os VB csoportkörének első fordulójában összetalálkozott a két csapat az Old Traffordon. Kapusunk Szentmihályi Antal egy Karius szerű tragédián ment keresztül, azzal a különbséggel, hogy ő már a bemelegítésnél agyrázkódást szenvedett. Emiatt annyira megzavarodott, hogy a kivonulásnál a portugálok közé állt be, úgy lökdösték ki a sorból. A portugálok gyorsan le is csaptak a lehetőségre, a 3. percben José Augusto kihasználta, hogy a magyar kapus rosszul jött ki egy szögletre, és egy jól kivitelezett fejeléssel szerzett vezetést. Ezután jobbára mi támadtunk, de a 60. percig eredménytelenül Ekkor azonban a portugál kapus Carvalho is hibát vétett, kiejtett egy labdát, amire Albert csapott le és elhúzta a kapuvédő mellett, majd a mellette tisztán várakozó Benéhez továbbított. Bár a kapu üres volt, a szög viszont nehéz, így sem okozhatott gondot nyolc méterről a kapuba lőni.

Hét perc múlva azonban Szentmihályi ismét hibázott, hanyagul mellre fogott egy beívelt labdát, de nem figyelt eléggé és az a melléről kipattant. Éppen Augusto fejére, aki ismét a kapuba fejelt. Ezután már hiába játszottunk mezőnyfölényben, nem sikerült az egyenlítés. Sőt, a 90. percben a luzitánok vitték be a kegyelemdöfést, Torres szintén fejjel szerzett gólt egy jobboldali szögletből.

Bár VB első mérkőzését elbuktuk, következett a magyar futballtörténelem egyik legfényesebb diadala. Az előző két VB győztese, a világbajnokságon 12 éve veretlen (utoljára épp a magyar Aranycsapat verte őket az 1954-es negyeddöntőben) brazil válogatott következett. A sérült Pelé nélkül felálló Selecaot 3:1 vertük, majd a portugálok ugyanilyen arányú veréssel küldik őket haza. Eusebio csapata csoportelsőként, mi csoport másodikként jutottunk tovább. A negyeddöntőben azonban jöttek a szovjetek, így számunkra a legjobb nyolc jelentette a végállomást. A portugálok ellenben az argentinok legyőzésével bejutottak a legjobb négybe, ahol ki tudja mit történik, ha nem a házigazda angolokkal kerülnek szembe. Így azonban 2:1-es vereséget szenvedtek. A bronzmeccsen azonban legyőzték a számunkra verhetetlen Szovjetuniót, és megszerezték a harmadik helyet, ami sokáig a portugál futball legnagyobb sikere volt. 

Magyarország-Portugália 1:3

1966.07.03.. Manchester, Old Trafford, világbajnoki csoportmérkőzés

Magyarország: Szentmihályi Antal - Mátrai Sándor, Káposzta Benő, Mészöly Kálmán, Sipos Ferenc, Sóvári Kálmán, Nagy István, Rákosi Gyula, Bene Ferenc, Albert Flórián, Farkas János; szövetségi kapitány: Baróti Lajos

Portugália: Carvalho Joaquim - João Morais, Alexandre Baptista, Vicente Lucas, Hilário de Conceicao, Jaime Graça, Mário Coluna, José Augusto; Eusébio, José Torres, Simões; szövetségi kapitány: Manuel da Luz Afonso

Gólszerzők: Bene (60. p.) ill. José Augusto (3. p., 67. p.), José Torres (90. p.)

2016 előtt a magyar válogatott 44 éve jutott ki utoljára Európa-bajnokságra, nagy világversenyen 30 éve, a mexikói VB óta nem szerepelt. Több olyan generáció nőtt fel Magyarországon, akinek természetes volt, hogy a világversenyeket semleges nézőként szurkolja végig. Ekkor azonban megtörtént a csoda, amiről szinte már álmodni sem mert senki az országban. A létszámbővítésnek is köszönhetően, a Norvégia elleni pótselejtezőn túljutva Magyarország kijutott az EB-re. Magyar szurkolók tízezrei indultak el Franciaország felé. Itthon nem volt olyan kocsmai-, vagy szabadtéri tévé, kivetítő, ami előtt ne gyülekeztek volna tömegek az első csoportmérkőzés előtt. Pedig az osztrákok elleni mérkőzésnek nem mi voltunk az esélyesei. Csak titokban mertünk reménykedni egy győzelemben. De már egy döntetlent is sikerként fogtunk volna fel. Ennek ellenére mindenki tudja mi történt Bordeaux-ban. Szalai és Stieber góljaival 2:0-ra vertük Ausztriát. Az utcákon elszabadult a pokol. Aki csak élt és mozgott nemzeti színbe öltözött, zászlót ragadott, kifestette az arcát, és önfeledten ünnepelt.

A portugálok aznap este döntetlent játszottak Izlanddal. Azzal az Izlanddal, akivel mi a következő fordulóban egy nagyon nehéz mérkőzést játszunk, a 88. percben öngóllal sikerül csak egyenlítenünk. De továbbra is veretlenek vagyunk, és mivel a portugálok az osztrákok ellen is csak döntetlent játszanak, vezetjük a csoportot.

Az utolsó fordulóban számunkra a csoportelsőség, a luzitánoknak a továbbjutás a cél. Ha Eusebióról azt állítottam, hogy talán a korszak legjobb európai labdarúgója volt, 2016 legnagyobb portugál sztárja egyértelműen az évtized legkiválóbb labdarúgója a kontinensen. Egyedül Messi tudja tartani vele a lépést, de ő a Dél-amerikai kontinens legjobbja. Az elmúlt 8 évben csak ők ketten nyertek Aranylabdát. Messi ötször, Ronaldo még csak háromszor (később ezt megduplázta). Most azonban a portugál tűnik nyerőnek kettejük párharcában. A BL történetében először sikerül a címvédés a Reallal. Az elmúlt négy kiírásból háromszor ők nyerték a legrangosabb klubtrófeát. A portugál zseni élete legjobb formájában van. Az EB-n azonban Ronaldo még nem szerzett gólt. Az osztrákok ellen büntetőt hibázott. Ha ellenünk kikapnak, kiesnek.

Bár Ronaldo egyértelműen a legjobb európai focista, a portugál válogatott nem tartozik a torna legnagyobb esélyesei közé. A csoportban azonban mindenki őket várta az első helyre, ehhez képest a kiesés szele lengi őket körül.

Lyonban telt ház előtt kezdődik a mérkőzés. Magyarországon még a korábbiaknál is több ember tekintete tapad a tévé képernyőkre. A 19. percben megtörténik a csoda. Dzsudzsák jobbról ível be szögletet, amit a védők kifejelnek. Gera a tizenhatoson kívül megszerzi a kipattanó labdát, mellre veszi, majd ballal kapásból hatalmas bombát zúdít a hosszú alsó sarokba. A találatot később az EB legszebb góljának választják.

A félidő végéig tart az eufória. Nem akarjuk elhinni, vezetünk Portugália ellen. A 42. percben azonban megvillan a világsztár, Ronaldo nagyszerű ütemben ugratja ki a keresztbe futó Nanit, aki ballal Király mellett a hálóba küldi a labdát. Nincs azonban tragédia, a félidőbeli 1:1-es eredménnyel minden magyar ember elégedett lehet.

A második félidő első negyed órája aztán olyan tűzijátékkal indul, amit sosem felejt el aki látta. És ami miatt a meccset az EB legjobb mérkőzésének választották. A 47. percben magyar szabadrúgás jobb oldatról, a portugál tizenhatos sarkáról. Dzsudzsák lövése megpattant a sorfalon, egyenesen a portugál kapuba. Három perc múlva Nani visszaadja a gólpasszt Ronaldonak, a jobbszélről érkező beadást CR7 sarokkal juttatja a magyar kapuba. Az 55. percben újabb magyar szabadrúgás, közel arról a helyről, ahonnan a gól született. Dzsudzsák ezúttal elsőre a sorfalba rúgta a labdát, de a kipattanó visszakerült hozzá. Előbb elindult vele az oldalvonal felé, de meggondolta magát, egy csel befelé, és kapura lő. A labda ismét irányt változtat egy blokkoló portugál lábon, és megint a kapuban landol. Ronaldo ezután adta elő az azóta mémmé nemesedett toporzékolását. Nem kellett azonban sokáig bosszankodnia. A 62. percben 1966-ot idéző módon ismét fejjel kapunk gólt a portugáloktól. Egy kisszöglet után Ronaldo túlugrotta védőjét, és ismét kiegyenlített. Egy perccel az egyenlítő gól után Elek lőtt kapufát. Vajon, ha bemegy, a portugálok negyedszer is tudtak volna egyenlíteni? Ha nem sikerül, kiesnek, és nem ők az Európa-bajnokok. Elek lövése azonban a felső lécen csattant. Nem sokkal később Ronaldo odasúgta Németh Krisztiánnak, hogy a döntetlen mindkét félnek jó. Ezután már viszonylag békésen zajlott a hátralevő fél óra. Mi csoportelsőként jutunk tovább, Ronalodék a legjobb harmadikok közt. Mi a következő körben szimpatikus, nyílt játékkal, de 4:0-ra kikaptunk a belgáktól. A portugálok a rendes játékidőben mindössze egy mérkőzést nyerve egészen a döntőig meneteltek, ahol a házigazdákat hosszabitásban legyőzve megszerzik történelmük legértékesebb trófeáját.

Magyarország-Portugália 3:3

2016.06.22. Lyon , Stade des Lumières, Európa-bajnoki csoportmérkőzés

Magyarország: Király Gábor - Lang Ádám, Juhász Roland, Guzmics Richárd, Korhut Mihály, Pintér Ádám, Elek Ákos, Lovrencsics Gergő (Stieber Zoltán 83 '), Gera Zoltán (Bese Barnabás 46 '), Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám (Németh Krisztián 70 '); szövetségi kapitány: Bernd Storck

Portugália: Rui Patrício - Vieirinha, Pepe, Ricardo Carvalho, Eliseu, João Mário, William Carvalho, João Moutinho (Renato Sanches 46 '), André Gomes (Ricardo Quaresma 61 '), Nani (Danilo Pereira 81 '), Cristiano Ronaldo; szövetségi kapitány: Fernando Santos

Gólszerzők: Gera (19. p.), Dzsudzsák (47., 52. p.) ill. Nani (42. p.), C. Ronaldo (50., 62. p.)

Franciaország

Örökmérlegünk a franciák ellen: 22 mérkőzés, 12 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség, gólarány: 47:31

Korábban mindkét alkalommal, amikor kijutottunk az EB-re, a selejtezők során kiejtettük a franciákat. A magyar válogatott legnagyobb győzelmét is ellenük aratta, egy 1927-es 13:1 alkalmával. De egyébként is rendkívül pozitív volt a mérlegünk a gallok ellen, az 1978-es VB előtti 17 összecsapásunkból mindössze háromszor szenvedtük vereséget, két döntetlen mellett. Nem így azóta. A lentebb tárgyalt két meccset is beleszámítva, az utolsó öt találkozónk alkalmával mindannyiszor kikaptunk a galloktól. Sőt, igazából az utolsó hétből, hatszor ők győztek.

Az 1974-es világbajnokság selejtezőinek végén zsinórban másodszor történt meg, ami korábban egyszer sem, a magyar válogatott nem tudta magát kvalifikálni a vb-re. Többszöri kapitányváltás után 1975-ben visszahozták hát a korábbi sikerkapitányt, Baróti Lajost, abban bízva, hogy majd ő visszavezeti a csapatot a sikerek útjára. A selejtezők szempontjából be is vált ez a húzás. A selejtezőcsoportban a régi mumus Szovjetuniót is megelőzve végeztünk az első helyen. Ez azonban még csak pótselejtezőt ért. Az interkontinentális pótselejtezőn Bolíviát 9:2-es összesítéssel kiejtve végül sikerült 12 év után újra kivívni a VB részvételt.

Az ekkor még 16 csapatos VB csoportbeosztása után azonban keserűen kellett csalatkoznunk. Csapatunk ugyanis egy, a mostanihoz hasonló halálcsoportba került. Az első kalap sztárcsapatai közül a házigazda Argentínával kerültünk össze, ami sosem jó jel, a másodikból pedig kaphattunk volna Mexikót, vagy Perut, a negyedikből Irán vagy Tunéziát, de Fortuna mindkettőből a legnehezebb ellenfelet szánta nekünk az olaszok és a franciák személyében.

A torna előtt egy hónapig Franciaországban edzőtáborozott a válogatottunk, ahol egy műfüves pálya avatására rendezett Tunézia elleni gálamérkőzésen az ilyen talajhoz nem szokott játékosaink közül Várady Béla olyan súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt nem tudott pályára lépni a VB-n. Franciaországból Londonba utazott a válogatott, hogy a csoportellenfelekhez méltó tudású csapat ellen mérje fel hogy sikerült a felkészülés. Az angolok épp leendő ellenfelünk, az olaszok mögött végeztek rosszabb gólkülönbséggel a selejtezőkben, így nem jutottak ki Argentínába, de a britek kétségkívül a korszak legjobb csapati közé tartoztak. Az előző két évben a Liverpool ülhetett fel az európai klubfutball trónjára, de következő négy BEK döntőt is angol csapatok nyerték. Sajnos a Wembleyben rendezett mérkőzés már előrevetítette hogyan fogunk szerepelni a világversenyen. A 4:1-es vereség jól mutatja mennyire el voltunk maradva az ilyen játékerőt képviselő nemzetektől. A mérkőzésnek ráadásul további negatív hozadéka is volt. A brit fővárosba egy Ibusz kirándulással kiutazó két játékosfeleség, a Dózsa két csatársztárja Fazekas László és Törőcsik András oldalbordái árúházi lopási ügybe keveredtek, ami miatt Fazekasnak le kellett mondania válogatott csapatkapitányi címéről. Kapa ezután a VB-n a három mérkőzésből mindössze egyszer lépett pályára.

A világbajnokságra állítólag Baróti azt a tervet eszelte ki, hogy a három sztárcsapat ellen az első ellenfelünket, a házigazda argentinokat van a legtöbb esélyünk legyőzni, majd ezután a körbeveréseknek köszönhetően tudunk továbbjutni a középdöntőkre. Eleve megkérdőjelezhető mennyire volt mesterinek tekinthető egy ilyen terv, ami az országot irányító katonai junta, és a 75 000 fanatikus hazai szurkoló által táplált bizonyítási kényszerben játszó házigazdák legyőzésére alapoz. Különösen azután, hogy a terv rögtön az első mérkőzésen dugába is dőlt, majd ezután nem nagyon volt B terv. Az eredmények legalább is ezt mutatják.

Térjünk egy kicsit vissza az argentinok elleni nyitómérkőzésre. A meccs a terveknek megfelelően kezdődött ugyan. A 10. percben Csapó révén megszereztük a vezetést. Ezt azonban 5 perc után kiegyenlítette a későbbi világbajnok. 40 év elteltével egyre erősebben él a magyar futballközvélemény emlékezetében az a legenda, hogy végül Nyilasi és Törőcsik kiállítása miatt szenvedtünk vereséget. Az tény, hogy a portugál Garrido játékvezető nem a mi szánk íze szerint vezette a meccset, rendkívüli módon teret engedve az argentinok durva játékának. De amikor pár perccel a mérkőzés vége elött a két magyar játékos megkapta a piros lapot (amelyek jogosak voltak ugyan, de ugyanilyen szabálytalanságok miatt az ellenféltől a fél csapatot le lehetett volna már korábban küldeni a pályáról), akkor már 2:1-re a házigazda csapat vezetett.

A második mérkőzésen a következő világbajnokságon győztes olaszoktól is kikaptunk 3:1-re, így a harmadik csoportmeccs már gyakorlatilag tét nélküli összecsapás volt a két pont nélküli ország, Magyarország és Franciaország között. Ami még el sem kezdődött, de a két csapat máris összetűzött egymással. A FIFA tévedésből mindkét szövetséget úgy tájékoztatta ugyanis, hogy a fehér színű második mezében kell játszania, és egyikük sem hozta magával az elsőszámú piros, illetve kék szerelését. Végül egy sorsolás nekünk kedvezett, így a gallok kényszerültek a helyi Mar del Plata csapatától kölcsönkapott zöld-fehér csíkos mezben játszani.

A franciáknál nem volt a kezdőcsapatban Michel Platini, nálunk viszont visszakerült a csapatba a nyitómérkőzésen kiállított Nyilasi és Törőcsik. Ennek ellenére, bár az első 10 percben némi fölényben játszottunk, a folytatásban fokozatosan a gallok vették át az irányítást. A 22. percben Lopez váratlan távoli lövésével meg is szerezték a vezetést, de ezután sem álltak le. Negyedórával később Berdoll révén növelni is tudták az előnyüket. A félidő vége előtt azonban Zombori egy bombával szépíteni tudott. Mégsem mehettünk nyugodtan az öltözőbe, egy perc múlva ugyanis Rochteau visszaállította a kétgólos különbséget.

A második félidőre Michel Hidalgo pályára küldte Platinit is. Ezzel az ellenfél támadójátéka még élénkebbé vált, de újabb gólt már egyik csapat sem szerzett. Nem sikerült tehát jól a visszatérésünk a világbajnokságra. Pont nélkül, az utolsó helyen zártuk a halálcsoport küzdelmeit.

Magyarország-Franciaország 1:3

1978.06.10. Mar del Plata, Estadio José María Minella, világbajnoki csoportmérkőzés

Magyarország: Gujdár Sándor - Martos Győző, Bálint László, Kereki Zoltán, Tóth József, Nyilasi Tibor, Pintér Sándor, Zombori Sándor, Pusztai László, Törőcsik András, Nagy László (Csapó Károly 73 '); szövetségi kapitány: Baróti Lajos

Franciaország: Dropsy, – Janvion, Bracci, Lopez, Trésor, Bathenay, Papi (Platini 46 '), Petit, Berdoll, Rocheteau (Six 75 '), Rouyer; szövetségi kapitány: Michel Hidalgo

Gólszerzők: Zombori (41. p.) ill. Lopez (22. p.), Berdoll (37. p.), Rocheteau (42. p.)

Az 1980-as évek közepén úgy nézett ki a magyar labdarúgás lassan visszatérhet a korábbi dicsőségek útjára. A válogatott selejtezőcsoportjában a hollandokat megelőzve, Európából elsőként kvalifikálta magát az 1986-os világbajnokságra. Barátságos mérkőzésen legyőzték az NSZK-t és a brazilokat is. Mezey György a World Soccer Év edzője szavazásán a szövetségi kapitányok közül a legjobb helyen végzett. Az ifjúsági válogatott Európa-bajnokságot nyert. Ebből a csapatból Kovács Kálmán a VB-n is ott lehetett. Később többen is válogatottak lettek a keretből. A Videoton pedig UEFA-kupa döntőt játszott a Real Madrid ellen.

Ezek után többen titkos esélyesként tartották számon a magyar válogatottat. A gond csak az volt, csoportellenfeleink közül ketten szintén esélyesnek számítottak. A számunkra mindig kemény dió Szovjetunió arra a Dinamo Kijevre épült, amelyik a VB előtt pár héttel űrfocival verte 3:0-ra az Atletico Madridot a KEK döntőben. Belanov az év végén megkapta az Aranylabdát. A csapatkapitányuk pedig egy másik Aranylabdás, az az Oleg Blohin (ő ellenünk végül nem játszott), aki az 1975-ös KEK győzelem eredményeként részesült az elismerésben, amikor is a döntőben szintén 3:0-ra diadalmaskodott a kijevi gárda, de akkor a Ferencváros ellen. A szovjetek erősségét egyébként az is jól jelzi, amit ekkor még nem tudtunk, hogy két év múlva EB döntőt játszottak a VB selejtezőkön általunk búcsúztatott, van Bastennel, Gullittal, Rijkaardddal, Ronald Koemannal felálló hollandokkal. Akik ellen egyébként az EB selejtezőkön már semmi esélyünk nem volt. A válogatott élére pedig nem sokkal a VB előtt nevezték ki a Dinamo sztáredzőjét, Valerij Lobanovszkijt. Az utolsó pillanatban történt kapitánycsere akár kedvezhetett is volna nekünk. De sajnos nem kedvezett.

A másik ellenfelünk, a francia válogatott még náluk is nagyobb esélyesnek számított. Az 1978-as VB-n való találkozásunk óta, a következő világbajnokságon a legjobb négyig jutottak, majd hazai pályán megnyerték az 1984-es Európa-bajnokságot. Az előző év végén Michel Platini megkapta a harmadik Aranylabdáját is, amivel az első olyan játékos lett (és Messiig az egyetlen), akit zsinórban háromszor választottak a legjobb európai focistának. Érdekes módon viszont ezek után 1986-ban a VB bronz ellenére is csak a 11. helyre fért oda az év végi szavazáson. Platinin kívül egy másik (későbbi) Aranylabdás, Jean-Pierre Papin is erősítette a gall keretet. De egyébként is szinte minden poszton világsztárok szerepeltek náluk, mint pl. Amoros, Tigana, Giresse, Luis Fernandez, Stopyra, Rocheteau.

Érdekesség, hogy ez volt az egyetlen olyan világverseny a magyar válogatott történetében, amikor egy Fradi játékos sem került be a keretbe. Még 1954-ben is ott volt harmadik számú kapusnak Gulyás Géza a Kinizsiből.

Nagy reményekkel utaztunk ki a világbajnokságra, de ezek hamar szét is törtek. Rögtön az első mérkőzésen jött Iraputoban a szovjetek elleni 0:6. Ezzel a meccsel nem foglalkoznék most bővebben, annyi helyen, és módon megénekelték már a magyar futball legnagyobb tragédiáját. Egész könyveket meg lehet tölteni a mérkőzéssel.

Ezután jött egy 2:0-s győzelem a kanadaiak ellen, ami talán kicsit helyreállíthatta volna a csapat önbizalmát. Erre szükség is lett volna, hiszen a továbbjutáshoz győzni kellett a világ egyik legjobb csapata ellen. Mint utólag kiderült, egy döntetlen is elég lett volna a legjobb négy csoport harmadik közé kerüléshez. De a franciák is úgy vágtak neki a mérkőzésnek, mint akinek csak a győzelem megfelelő eredmény. Az elejétől nagy fölényben játszottak, a 30. percben pedig Stopyra fejesével meg is szerezték a vezetést.

Ezután is látványosnál látványosabb támadásokat vezettek Disztl Péter kapuja felé, de a félidőben újabb gól nem született. A második félidő azonban ígéretesen indult számunkra. Dajka lövése a felső lécről a gólvonalra pattant. Gól azonban ebből a támadásból sem született. Nem úgy a franciák sokadik próbálkozásából a 62. percben. Tigana lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. Majd a 84. percben, ahogy nyolc évvel ezelőtt, ismét Rocheteau szerezte a gallok harmadik gólját.

A franciák végül az előző VB-hez hasonlóan ismét a legjobb négyig jutottak. A mieinknek viszont a szép remények ellenére lehajtott fejjel kellett hazautazniuk. A korábban zseninek tartott szakvezetés egy rosszul sikerült VB miatt egyből kóklerré vált, akiket a futball közvélemény örökké kiátkozott volna a hazai labdarúgó életből. A játékosok pedig ingyenélő, semmirekellők lettek. Ennek a hatását ma is érezzük, amit a későbbi eredmények is igazoltak, az eredménytelenséget azonban talán a közhangulat is generálta. Világbajnokságra azóta sem sikerült kijutnunk. Hogy meglepődtek volna az akkori drukkerek az 1969-es marseille-i vereség után, ha valaki elárulta volna nekik, lesz olyan, hogy zsinórban legalább 8 VB-re nem sikerül kijutnunk. És hol van még a vége?

Magyarország - Franciaország 0:3

1986.06.09., León, Estadio Nuevo Campo, világbajnoki csoportmérkőzés

Magyarország: Disztl Péter - Kardos József, Sallai Sándor, Róth Antal, Garaba Imre, Varga József, Dajka László, Hannich Péter (Nagy Antal 46 '), Détári Lajos, Kovács Kálmán (Bognár György 65 '), Esterházy Márton; szövetségi kapitány: Mezey György

Franciaország: Bats - Ayache, Battiston, Bossis, Amoros, Tigana, Giresse, Platini, Fernandez, Stopyra (Ferreri 70 '), Papin (Rocheteau 61 '); szövetségi kapitány: Henri Michel

Gólszerzők: Stopyra (30. p.), Tigana (62. p.), Rocheteau (84. p.)

Németország

Örökmérlegünk a németek ellen: 34 mérkőzés, 11 győzelem, 10 döntetlen, 13 vereség, gólarány: 64:71

Az egyszerűség kedvéért az egységes Németországot, és a hidegháború időszakának NSZK-ját egy országnak, egy csapatnak tekintjük.

Talán nem meglepő módon, a magyar válogatott egyik első ellenfele a német együttes volt. Ami viszont meglepő lehet, hogy bár nemzeti csapatunk első hivatalosnak tekintett mérkőzését 1902-ben vívta, a németekkel csak 1909-ben találkoztunk először. De így is ők a negyedik válogatott, aki ellen megmérkőztünk. Az angolok egy évvel előzték meg a németeket. A magyar válogatott 1908-ig, 16 mérkőzésen keresztül ugyanis csak a Monarchián belüli ellenfelek, az osztrákok, és a csehek ellen játszott. A németek elleni első, 1909. április 4-i mérkőzés, nemzeti csapatunk 19. hivatalos megmérettetése volt. Ez az összecsapás egyébként 3:3-as döntetlennel ért véget. Az egyik legnagyobb vereségünket is a németek mérték ránk. 1941-ben 7:0 győztek ellenünk. Ami azért is volt meglepő, mert a háborús helyzet ellenére egy cseppet sem tartalékos magyar válogatott szenvedett ilyen arányú vereséget három évvel a VB ezüst után.

Az egyik első tétmeccsünket is Németország ellen vívtuk. Ebben is csak az angolok előzték meg őket. Bár a magyar futball az 1910-es évekre már Európa élvonalába tartozott, az 1912-es olimpián pechünkre pont a háromoroszlánosokat kaptuk első ellenfelünknek, akik akkor még fényévekkel jártak a világ előtt (többi brit tagország kivételével). Jól el is vertünk minket 7:0-ra, hogy aztán meg se álljanak a tornagyőzelemig. Szerencsére ekkor még létezett vigaszág. Ide kerültünk a vereség után, ahol igazolva, hogy, ha nem brit csapat ellen játszunk, valóban a világ élvonalába tartozunk, az összes mérkőzésünket megnyerve, az olimpiai labdarúgótorna ötödik helyén végeztünk. Ennek a menetelésnek volt az első állomása a németek 3:1 arányú legyőzése, minden idők egyik legkiválóbb magyar játékosa, Schlosser Imre mesterhármasával.

Ezt leszámítva csak egy nagy tornán futottunk össze a germánokkal, igaz, akkor kétszer is, amiből a második összecsapás valószínűleg a magyar labdarúgás történetének legfontosabb mérkőzése volt. Azóta viszont 66 éve nem játszottunk tétmérkőzést a németekkel, még valamelyik selejtezősorozatban sem.

Az Aranycsapatot remélhetőleg nem kell külön bemutatnom, és hosszabban méltatnom őket. Terjedelmileg sem férne ide, hogy leírjak mindent, amit fontosnak gondolnék minden idők egyik legnagyszerűbb válogatottjáról. Röviden csak annyit, hogy bár valószínűleg játékosállományát tekintve is a korszak legerősebb nemzeti csapata volt a miénk, mégsem elsősorban ezzel nőtt a világ fölé, és került be a labdarúgás történetének legnagyobb csapatai közé, de taktikailag is kiemelkedett a mezőnyből. A válogatott taktikusa, Sebes Gusztáv segítője, az MTK (akkori nevén Textiles, Bástya, majd Vörös Lobogó) edzője Bukovi Márton volt.  De ebbe a témába sem szeretnék most bővebben elmerülni, elsősorban terjedelmi okokból.

Az 1952-es olimpia megnyerés után, a római olimpiai stadion avatóján közel 30 év, és 16 mérkőzés (köztük az 1938-as VB döntő) után sikerült végre újra legyőzni az olaszokat (egész pontosan a római stadionavató előtt, már az olimpián is megvertük őket). Ez a győzelem egyben az EB elődjének tekinthető Európa Kupa megnyerését is jelentette. Ezután jött a két legendás győzelem az angolok ellen, akik a futball tanítómesteriből tanítvánnyá szelídültek Puskásék által. Ilyen előzmények után Magyarország számított az 1954-es labdarúgó világbajnokság elsőszámú esélyesének.

Az Aranycsapat az elvárásoknak megfelelően kezdte a VB szereplését, egy sima 9:0-s győzelemmel a Koreai Köztársaság ellen. Ez a kilenc gólos győzelem a mai napig rekord a világbajnokságok történetében. Amit 1982-ben a Salvador elleni 10:1-es győzelmünkkel sikerült beállítani, és a mai viszonyok mellett elég nehéz elképzelni, hogy valaha sikerülne valakinek megdöntetni.

Ezután következett az NSZK csapata, akik, mint utólag kiderült meglehetősen tartalékos összeállításban léptek pályára ellenünk. Nem tudni, hogy Sepp Herberger megtévesztésből nevezte-e a mérkőzésre ezt a kezdő tizenegyet. De meglepő lenne, ha előre tudta volna, hogy döntőben ismét találkozni fognak velünk. Valószínűleg inkább csak pihentetni kívánta a legjobb játékosait, tudván, hogy ellenünk amúgy sem lenne esélyük a győzelemre. Ennek viszont meglett az a negatív hozadéka, hogy a kvázi német B válogatott sima 8:3-as legyőzése a döntőben valószínűleg elbizakodottá tette a mieinket. De ami már akkor is érzékelhető negatív hozadéka volt a mérkőzésnek, az Puskás sérülése. Herberger azzal bízta meg Liebrichet, hogy a lehető legkeményebben fogja a magyar csapat kapitányát. Sajnos ezt olyan alapossággal sikerült megvalósítania, hogy Öcsinek az 58. perc el kellett hagynia a pályát, és a döntőig nem is tudott játszani.

Az egyenes kieséses szakaszban így csapatkapitánya, a világ talán legjobb játékos nélkül volt kénytelen játszani a magyar csapat. De így is sikerült legyőzni az előző világbajnokság két döntősét. Előbb a brazil, majd az uruguay-i válogatottat vertük 4:2-re. Azzal a különbséggel, hogy míg előbbit a rendes játékidőben sikerült megverni egy három kiállítást hozó, a lefújás után az öltözőfolyosón tömegverekedésbe torkolló mérkőzésen. Addig a VB címvédőt csak hosszabbításban múltuk felül. Két ilyen kemény összecsapás nagyok sokat kivett a játékosokból, míg az ellenfél jóval simábban jutott el a fináléig. Az elődöntőben pl. könnyedén 6:1-re verték Ausztriát.

A magyar válogatott 1938 után gyakorlatilag zsinórban másodszor jutott be a világbajnokság döntőjébe, hiszen a háború miatt a kettő között mindössze egy VB-t rendeztek, az 1950-es tornára azonban nem neveztünk. Így az 1938 és 1954 közötti 16 évben, ahány világbajnokságon elindultunk, ott döntőbe jutottunk.

A döntő előtt itthon mindenki biztos volt a győzelemben. A közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdés az volt, tud-e játszani Puskás? A válasz igen volt, Öcsit összedrótozták a döntőre. Ha nem is 100%-os állapotban, de vállalni tudta a játékot. A magyar válogatott összeállítása így mindössze egy helyen különbözött a 8:3-as mérkőzéshez képet. Tóth helyett Tóth, József helyett Mihály került a csapatba. Egyébként az Aranycsapat klasszikus, mindenki állat fújt összeállítsa lépett pályára mindkét német mérkőzésen, azzal az apró különbséggel, hogy Londonhoz képest most nem Budai II, hanem a már említett Tóthok rohamoztak a pálya szélén. Annyi csavar azonban volt az összeállításban, hogy Tóth Mihály nem Budai vagy az első mérkőzésen szereplő Tóth József helyén, a jobb szélen, hanem Czibor helyén, a baloldalon játszott. Czibor pedig átkerült a jobb oldalra, ahol jobb lábas létére korábban nem nagyon szerepelt. Jóval többet változott a német válogatott összeállítása, akik mint már korábban említettem fenekestül felforgatott csapatot küldtek pályára. A 8:3-as mérkőzéshez képest hat új ember került be a kezdőtizenegybe.

A mérkőzés előtti éjszaka a magyar csapat szálláshelye előtti téren ifjúsági fúvószenekarok versenyét rendezték, ami miatt a játékosok nem a legkipihentebb állapotban ébredtek reggel. A meccset ráadásul erős esőben rendezték, ami miatt a felázott talajon a németek korszerűbb, cserélhető stoplis cipőjükkel volt könnyebb futballozni. Mégis mi szereztünk vezetés, rögtön a mérkőzés legelején. A 7. percben a félig sérült Puskás csapott le a Kocsis lövését blokkoló Liebrichről lepattanó labdára, és vágta azt gondolkodás nélkül a hálóba. A német védő ezzel a lepattanóval némileg törlesztett az első mérkőzésen okozott sérülésért.

A 9. percben Turek rosszul vetődött ki Kohlmeyer hazaadására. Az elejetett labdát Czibor rúgta ki a kezéből, megkerülte a hibázó kapust, majd a kapuba gurított. Még 10 perce sem tartott a mérkőzés, már két góllal vezettünk. Ki gondolt ekkor a vereségre?

A németek azonban nem adták fel. Újabb két perc telt el, és máris szépítettek. Schäfer lötte be a labdát a magyar kapu elé. Lóránt nem érte el, Zakariás elfoghatta volna, de könnyedén, elegánsan akarta megoldani a helyzetet és Grosics sem a legjobb ütemben jött ki a kapuból. Ezt a tétovázást használta ki Morlock, aki nagy lendülettel vetette magát a labdára, a két magyar közé. Belepiszkált a guruló labdába, ami a magyar kapuban kötött ki.

Az első 11 percben mi szereztünk két gólt. A következő nyolcban a németek. A 19. percben jött a második. Ottmar Walter az ötösön belül megtaszította Grosicsot, aki így alászaladt Fritz Walter szögletének, Rahn pedig az üres kapuba fejelt. Még 20 perc sem telt el, máris négy gólt láthatott a közönség. Sajnos nem a nekünk tetsző elosztásban.

Innentől hiába támadunk, Hidegkuti például a kapufát találta el, de gólt nem sikerül szerezni. A szünetben 2:2-es állással vonulnak a csapatok az öltözőbe. A második félidőben mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, ekkor is voltak kapufáink, de a 84. percig maradt a 2:2-es állás. Ekkor azonban valóra válnak a rémálmaink. Rahn lecsap egy kifejelt labdára, csinál egy cselt befelé, majd középről, a tizenhatosról a jobb alsó sarokba vágja a bőrt. Hat perccel a vége előtt a németek megfordítják az állást.

Három perc múlva mégis sikerült az egyenlítés. Hidegkuti indításából Puskás lépett meg, és 3:3-ra módosította az állást. Módosította volna, a partjelző azonban lest jelzett. Sajnos nincs olyan felvétel, ami bizonyítaná, hogy az indítás pillanattában les volt-e vagy sem. A rendelkezésre álló filmbejátszás onnan indul, amikor a Puskás átveszi a labdát. Ekkor azonban belül két védő is közelebb van a kapuhoz, mint a száguldó őrnagy. A magyar közvélekedés szerint Puskás gólja szabályos volt, Ling angol játékvezető (ő vezette egyébként a 8:3-as mérkőzést is) azonban nem így gondolja. Megbízott a partjelzőjében, és nem adta meg a gólt. A hátralévő szűk időben voltak még helyzeteink, de nem sikerült az egyenlítés. Az NSZK csapata a világbajnok.

Arról, hogy miért kaptunk ki azóta is születnek elméletek. Nemrég kiderült, hogy a német játékosok pervitin nevű teljesítményfokozót kaptak, ami ma már doppingnak minősül, de akkor még nem tiltották a használatát. A vizes talajról, és az Adidas stoplikról már volt szó, ahogy arról is, hogy a mieink a 8:3-as győzelem után valószínűleg a kelleténél nagyobb mellénnyel léptek pályára az egyszer már legyőzött ellenfél ellen. Ráadásul kialvatlanul a fúvósok miatt. Állandó vitatéma, hogy mennyire volt szerencsés a nem teljesen egészséges Puskás szerepeltetése. De erre a legjobb válasz, hogy mégiscsak lőtt két gólt, még ha a másodikat nem is adták meg. Illetve Czibor jobbszélre állítását is előszeretettel említik a vereség lehetséges okaként. De azért azt se felejtsük el, hogy ki lőtte a második gólunkat.

A Mercedesekről és más egyéb bundázásról szóló mendemondákat nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk. Nem szabad azonban lebecsülünk a motiváció erejét, Illetve Gary Lineker későbbi örökbecsű mondását sem a futball és a németek kapcsolatáról. Németországban a mai napig csodálattal tekintenek az általuk berni csodaként emlegetett győzelemre. A vesztes háború után összetört, önbizalom-hiányos germánoknak hatalmas lökést adott ez a VB győzelem, akik emiatt érthetően kettőzött erővel küzdöttek, szemben a győzelmüket előre elkönyvelő Aranycsapattal. Ezután a németek Brazíliával párhuzamosan a legnagyobb futballnemzetté nőtték ki magukat, 4-4 világbajnoki, illetve 3-3 Európa-bajnoki arany, ezüst és bronzéremmel. Mi viszont az ellenkező utat jártuk be, a világ legjobb csapatától eljutottunk oda, hogy 30 évig egy világversenyre sem tudtuk magunkat kvalifikálni.

Magyarország - Németország 8:3

1954.06.20., Bázel, St. Jakob stadion, világbajnoki csoportmérkőzés

Magyarország: Grosics Gyula - Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Tóth József, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán; szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv

NSZK: Kwiatkowski - Bauer, Liebrich, Kohlmeyer, Posipal, Mebus, Rahn, Eckel, Fritz Walter, Pfaff, Herrmann; szövetségi kapitány: Sepp Herberger

Gólszerzők: Kocsis (2. p., 21. p. 68. p., 77. p.), Puskás (17. p.), Hidegkuti (51. p., 55. p.), Tóth J. (75. p.) ill. Pfaff (26. p.), Rahn (76. p.), Herrmann (83. p.).

Magyarország - Németország 2:3

1954.07.04. Bern, Wankdorf Stadion, világbajnoki döntő

Magyarország: Grosics Gyula - Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Tóth Mihály; szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv

NSZK: Turek - Posipal, Liebrich, Kohlmeyer, Eckel, Mai, Rahn, Morlock, Ottmar Walter, Fritz Walter, Schäfer; szövetségi kapitány: Sepp Herberger

Gólszerzők: Puskás (7. p.), Czibor (9. p.) ill. Morlock (11. p.), Rahn (19. p., 84. p.)

Összegzés

Mint láthatjuk, a magyar labdarúgás legszebb évtizedeiben sem nagyon boldogultunk mostani EB csoportellenfeleinkkel. Általában a korábbi összecsapásokon is a csoportküzdelmek során találkoztunk velük, és szinte mindig kikaptunk tőlük. A két alkalom amikor nem vesztesen távoztunk, végül ellenfelünk tornagyőzelmével végződőt. Az egyetlen győzelmünk "jutalma" a döntőben elszenvedett vereség volt. Most, hogy bekerültünk a halálcsoportba, ahol a legutóbbi három világverseny győztesével (a 2014-es világbajnokkal, a 2016-os Európa-bajnokkal és a 2018-as világbajnokkal), köztük a legutóbbi EB két döntősével kell szembeszállnunk, csöppet sem mellettünk szólnak az esélyek. Simán benne van a pakliban, hogy nulla ponttal és akár két számjegyű negatív gólkülönbséggel zárjuk a csoportküzdelmeket. De 1954-ben sem a németek mellett szólt a papírforma, mégis nyertek. Miért ne lehetne most fordítva? Még a hazai pálya előnyei is a segítségükre lehet. Másfél hét múlva okosabbak leszünk.

Borítókép: A Puskás Aréna már EB színekbe öltözött (saját fotó)

Szólj hozzá

európa német foci UEFA Európa-bajnokság MLSZ Világbajnokság Aranycsapat Portugál válogatott Magyar válogatott Magyar foci Külföldi foci Német válogatott Francia válogatott