Mi volt előbb Magyarországon foci vagy rögbi?
Bár az első hivatalos labdarúgómérkőzést csak 1897-ben, az első hivatalos rögbimérkőzést pedig csak 1912-ben játszották Magyarországon, az angol „football” játékot már korábban is űzték az iskolák testnevelés óráin. Ekkoriban, ahogy gyakran az angolok, a magyarok sem tettek különbséget a ma már külön sportágak két ágának megnevezésében. A labdarúgást, az „assosiation football”-t, és a rögbit, a „rugby football”-t, röviden sokszor csak „football”-nak, vagy magyarul leggyakrabban rugdalónak nevezték. Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy kiderítsem melyik „football”-t játszották hazánkban hamarabb. Voltak az alábbiakban nem szereplő egyéb próbálkozások is a futball meghonosítására, de mindegyikre sajnos nincs lehetőség kitérni. Itt csak azokról teszek említést, ami a téma szerint releváns lehet.
A történelem során számos kultúrában találkozunk olyan játékokkal, ahol különböző céllal, lábbal terelik a labdát. Ezek szabálya helyről-helyre változó. A 19. sz. elején, az angol magániskolák jelentik az első lépést a mai labdarúgás kialakulás felé. Ezekben az intézményekben, az Izmos Kereszténység (Muscular Christianity) mozgalom szellemében erényként tekintettek a sportra. A korai viktoriánus időkben pedig, amikor a nemzet lezüllésével hoztak összefüggésbe a brit birodalom hanyatlásnak kezdetét, a megoldást a csapatsportokban látták. Ezek segítségével próbálták háttérbe szorítani az egyéni önzést.
A felnőttek játszadozását rossz szemmel nézték, az iskolákban, egyetemeken, a tanulók között azonban rendkívül népszerű tevékenység volt a labdarúgás. Ekkor még Anglián belül is ahány vidék, annyi szabály szerint futballoztak. 1823-ban például a rugby-i iskola egyik mérkőzésén, William Webb Ellis karjaiba vette a labdát, azzal futva közelítette meg az ellenfél kapuját. Ettől kezdve ebben az intézményben kézzel játszották ezt a sportot. Máshol a jégkoronghoz hasonlóan csak hozzáérhettek a labdához, de nem vihették. De az etoni kollégiumban például teljesen megtiltották, hogy a játékosok kézzel érjenek labdához (a kapu védője sem használhatta a kezét).
1846-ban, Westminster egyetemek közötti mérkőzésre hívta ki a cambridge-i csapatot. Ahhoz azonban, hogy a két intézmény összemérje a tudását, meg kellett állapodni a szabályokban. De erre csak két évvel később került sor. 1848-ban, Cambridge-ben ült össze hat iskola egy-egy képviselője és két nem elitista diák, és megalkották a labdarúgás első egységes szabálykönyvét, a „Cambridge Rules”-t, melyet később többször átdolgoztak. Ez a szabályrendszer valójában még csak részben volt egységes. Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) 1863. októberi megalakulásakor kiadott szabálykönyv (Laws Of Game), a módosított cambridge-i szabályok értelmében, még mindig csak elegyítette a lábbal és kézzel játszott futball elemeit. Csak 1863. december 8-án mondták ki, hogy a labda kézzel való érintése szabályellenes. Ezen a napon vált külön a labdarúgás (assosiation football) és a rögbi (rugby football). A legnagyobb vitát azonban nem a kézzel való játék, hanem az úgynevezett „hacking”, vagyis az ellenfél sípcsonton rúgásának szabálytalanná minősítése jelentette. Egyes képviselők ugyanis emiatt a játék férfiatlanná válásától tartottak. De még ekkor is jónéhány más szabálykönyv létezett, például Sheffieldben és Nottinghamben.
F.W. Campbell of Blackheart így tiltakozott a „hacking” eltörlése ellen: „Ha nem lehet az ellenfelet jól sípcsonton rúgni, félő, hogy a játékból minden férfiasság és harci szellem elvész majd. Példának okáért idehozok majd tíz-húsz franciát, akik egy hét gyakorlás után ellátják a mieink baját.”
Ekkor még a játék mindkét alfaja (assosiation ill. rugby football) a mai uniós rögbire hasonlított leginkább. Az egész csapat egy tömbbe tömörült, miközben az iskola prefektusa, vagy valamelyik idősebb diák leszegett fejjel próbálta magát „átcselezni” az ellenfél tömbjén, akik leginkább fizikai eszközökkel igyekeztek őt meggátolni ebben. Cselezés alatt azonban ne a mai értelemben vett mozdulatokat értsük, a labdás játékos inkább erőszakkal próbálta magát átpréselni a védőkön. Eközben társai mögötte sorakoztak, hogy segítsenek a „főnöknek”, ha egy ütközés folytán elveszítené a labdát. A különbség csupán annyi volt, hogy a rögbiben kézben vitték, a labdarúgásban pedig lábbal terelték az eltérő formájú játékszert. Ezért külső szemlélő számára a két szakág könnyen összetéveszthető volt, már csak azért is, mert mindkettő neve „football” volt.
Passzolni még mindkét szakágban csak oldalra vagy hátra volt szabad. De nem nagyon éltek ezzel a lehetőséggel, amikor cselezhettek is. A passzolás gyanakvást váltott ki minden jóérzésű angolból, aki ebben a gyengeség, és a puhaság jeleit látták, hiszen mi lenne férfiasabb annál, mint lehajtott fejjel rohamozni? 1866-ban alkották meg Etonban a „hatos szabályt”, ami megengedte az előre passzt, amennyiben a passzt adó támadó és a védekező csapat alapvonala között legalább három védő található. Tehát a mai lesszabálytól eltérően (amit csak 1926-ban vezettek be), nem kettő, hanem még három védőnek kellett a labda mögött lennie. De sokáig még ezután sem nagyon passzoltak előre.
forrás: Athletikai gyakorlatok 264. p.
Ekkoriban kezdett el terjedni a játék a szigetországon kívül is, természetesen azokon a vidékeken, ahol jelentős számban éltek angolok. Az első nem brit futballklub az 1867-ben alakult Buenos Aires FC volt. Bár a Szabadság téren a brit nagykövetség dolgozói állítólag már 1874-ben futballoztak, de Magyarországon mégiscsak kevés brit lakott, innen pedig kevesen jutottak el Angliába, ezért hozzánk lassabban jutott el a labdarúgás. Internet, televízió még nem létezett, ezért a játék magyarországi meghonosítása az utazók kezében volt, akik a szabályokat nem ismerték, de nem is nagyon érdekelte őket. A „footballra” mint szabadidős tevékenység tekintettek, melyben valahány ember labdával rohangál a mezőn. Közülük elsőrban gróf Esterházy Miksát kell kiemelni, aki angliai diákévei után később diplomataként is visszatért a szigetországba, ahonnan 1874-től Viator álnéven kezdett sport témájú cikkeket publikálni a Vadász- és Versenylapban, aminek egyik folyománya volt a Magyar Atlétikai Club (MAC) megszületése. Második ilyen cikkében olyan labdajátékokról írt, melyek külföldön népszerűek, és a hazai iskolákban is könnyű lenne meghonosítani őket. Példaként az angol krikettet és az amerikai baseballt említette. Jó barátjához, Molnár Lajoshoz címzett leveleiben többször említette a „football” nevű kollektív passziót, amit magyarul a rugdalónak nevezett el.
gróf Esterházy Miksa (1837-1883) diplomata, a magyar sport egyik úttörője. Egyetemi tanulmányait az oxfordi és cambridge-i egyetemen végezte. Az 1860-70-es években Londonban, Párizsban és Washingtonban az osztrák követségen, mint attasé teljesített szolgálatot. Itt ismerkedett meg a szabadtéri sportélettel. 1875-ben megalapította a Magyar Atlétikai Clubot (MAC), amely az első sportegyesület volt a kontinensen. Ő rendezte Magyarországon az első sportversenyeket.
1877-ben a MAC pályázatot hirdetett, a magyar labdajátékok összegyűjtésére. A gyűjtés eredménye Porzsolt Lajos tollából jelent meg, a Hercules című folyóiratban, több részletben. A 110 játékot ősszegyűjtó munkát 1885-ben könyv formájában is kiadták. 1879-ben pedig megjelent az első olyan könyv, amiben a labdarúgás is szerepel. Molnár Lajos Athletikai gyakorlatok című művében, gróf Esterházy Miksa gondolatait rendszerezte, és egészítette ki a saját, valamit Szokolay Kornél szavaival. A könyv tizenegyedik fejezetében szerepelnek a labdajátékok, ennek II. része szól a „footballról”
Bár a szerző tud az „assosiation” ill. „rugby football” különbségéről: „A Football lényege az, hogy a labda nem kézzel dobatik, de lábbal rugatik,”, már a két labda leírásnál, illetve az illusztrációként használt képnél is keveri a két szakágat: „a Rugby labdát mutatjuk be, mely teke alakú, az Association labda tojásalak”. De hiába ígéri a szerző, hogy az „association” szabályok szerint játszott futballt fogja bemutatni, a leírás inkább a rögbiről szól.
forrás: Athletikai gyakorlatok 266. p.
A másik jelentős utazó, akinek a nevét meg kell említenünk, dr. Felméri Lajos, aki a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából tanulmányozta Anglia oktatási intézményeit, majd írta meg az itt szerzett tapasztalatit Az iskolázás jelene Angolországban című két kötetes művében. Az 1881-ben megjelent közép- és felsőoktatásról szóló második köteteben az iskolák leírásában részletesen beszámol az adott intézmények testnevelés oktatásáról, ahol többször említi, mint kötelező tárgyat a „kirúgó labdát” (football) és a „crickettet”. A Rugby-i iskola ismertetésénél ír bővebben magáról a játékról: „Leghíresebb játék Rugbyban a kirúgó labda (football), melyet több iskolában a rugbyi szabályok szerint játszanak. … Londonban a Regent’s parkban minden szombat délután láttam, hol a különböző intézetek növendékei két-két táborra oszolva lábakkal löktek kapóra (sic!) egy rendkívül termetes labdát. A lábbal lökés és a leeső labdához való rohanás miatt sokszor történik szerencsétlenség is.” Nyilván ő is keverte a két játékot, hiszen a legtöbb iskolában nem a rugby szabály szerint játszottak, Londonban a leírás alapján pedig egyértelműen az „association” játéknak volt szemtanúja.
Felméri 1889-ben megalakította a Kolozsvári Labdázó Kört, melynek nagyjából 50 tagja a Bánfy-kertben rendszeresen nagy hölgytársaság előtt játszott különféle labdajátékokat. Felméri angliai úti beszámolója alapján feltételezhetően Labdázó Körben a futballoztak is, de nem tudjuk, hogy ez „rugby” vagy „association football” volt-e. Valószínűleg a kettő keveréke.
Kolozsvár után más városokban is sorra alakultak a labdázó körök, ezekről azonban nem tudjuk, hogy futballoztak-e. Ekkoriban ugyanis még rendkívül népszerűek voltak a magyar labdajátékok is, mint pl. a nagyméta vagy a kótya. A Porzsolt testvérek, Jenő és Kálmán (magyar labdajátékokat összegyűjtő Porzsolt Lajos testvérei) által szerkesztett Herkules testgyakorlati közlöny folyamatosan a magyar játékok mellett kampányolt, az idegen eredetűekkel szemben. Míg Szokolay Kornél épp azt kifogásolta, hogy a Herkules csak a magyar labdajátékokat mutatja be, a futballt és a krikettet viszont nem.
A fővárosban a szintén 1889 megalakult Budapesti Labdázó Kör volt az első nyilvános sportegyesület, mely a labdázást tűzte ki legfőbb céljának. „A társaság férfias és testedző labdajátékok között kiválólag a magyar kifutót (nagy méta), benforgót és az angol football-t gyakorolja.” (Budapesti Hírlap 1889.10.24. 7. p.)
De a budapesti Református Főgimnáziumban – ugyan még nem a hivatalos testnevelés oktatás keretein belül – már jóval a labdázókörök előtt is labdáztak. Baráth Ferenc tanár kezdeményezésére 1882-ben a felső két osztály tanulói alakították meg a Szabadtéri Játszótársaságot. A társaság szombat délutánonként a Városligetben gyűlt össze, hogy a nemzeti játékok mellett, 1886-ban már bizonyosan (de valószínűleg már korábban is) a labdarúgás szenvedélyének is hódoljon. Az iskolában 1888-tól a Herkules szerkesztője, Porzsolt Jenő töltötte be a tornatanári posztot, akinek az elnöklete idején 1893-ban a társaság feloszlott. De Porzsolt az 1899/1900-as tanévben új ifjúsági egyesületet alapított, Labdarúgó Játékegyesületet néven.
Felmérihez hasonlóan, a harmincas évei elején járó Ottó Józsefet, a Markó utcai, V. kerületi Magyar Királyi Állami Főreáliskola tanárát, a Magyarországi Tormatanítók Egyletének választmányi tagját is a közoktatásügyi minisztérium küldte külföldi tanulmányútra, aki 1891-ben még úgy vélte: „a mi métáink a testmozgás kellő kifejtése tekintetében sokkal többet érnek, mint összevéve a lawn-tennis (a tenisz), cricket, football, croquet, angol stb. játékok.” (Pesti Napló 1891.03.15. 5. p)
A Főreál tornaóráin azonban az 1891/92-es tanévben a hazai játékok mellett megjelenik az V. és VI. osztályokban az „angol criquet”, továbbá VI. osztályban a német „Schleuderball” (hajítógömb) is, VII. és VIII. osztályban pedig az „angol Football”. Első olimpia bajnokunk Hajós Alfréd akkor még Guttmann Arnold néven, padtársával a hazai labdarúgás másik jelentős úttörőjével, az első magyar szövetségi kapitánnyal Gillemot Ferenccel ebben a tanévben az V/B. osztályba jártak, tehát ekkor még nem „footballoztak”, a következő évben azonban már VI. osztályban is játszották a játékot, egészen VIII. osztályos korukig.
Hajós és Gillemot egyaránt játszottak az első hivatalos magyarországi labdarúgó mérkőzésen, 1897. május 9-én a Millenárison, amikor a BTC kék-fehérben játszó első csapata 5:0-ra győzött, a piros fehér mezes második csapat ellen. Mindketten a győztes csapatban szerepeltek. Bár a BTC tagjai voltak, Műegyetemi hallgatóként nekik 
köszönhető az egyetem labdarúgó csapatának (Műegyetemi Futball Club, a későbbi MAFC) megszületése. Az első két labdarúgó-bajnokságot a BTC nyerte, Hajóssal és Gillemot-val a soraiban. Hajós játszott az első magyar válogatott mérkőzésen is, ahol Gillemot volt a szövetségi kapitány, aki összesen 5 mérkőzésen töltötte be ezt a pozíciót. Később 3 mérkőzésen Hajós is volt a szövetségi kapitány. Mindketten voltak játékvezetők, és az MLSZ alelnökei is.
Ottó 1892 május 23-án, kb. 60 tanulóval mutatta be az országos középiskolai tanáregyesület II. szakosztályában nagyszámú közönségének az iskolai játékok közül a „Schleuderball”-t, a „Crique”-t, és a „Football”-t. Amit az iskolai értesítő azért is figyelemre méltónak gondolt megemlíteni, mivel „e kiválóan testedző hatással bíró idegen játékok hazánk iskoláiban egyáltalán ismeretlenek s bemutatásuk által, a meghonosításának ezen elő kísérleteivel, szolgálatot vélünk tenni hazánk testi nevelésének.” (az V. Kerületi Állami Főreáliskola 1891/92. évi értesítője). A következő év áprilisában az Országos Közegészségi Egyesületnek Iskolai Egészségügyi albizottsága ülésezett az iskolában, akik előtt Ottó vezetésével „a felsőbb osztálybeliek vonultak fel a nagy métához, s később football, criquet s végül hajító labdával mutatták be ügyességüket.” (az V. Kerületi Állami Főreáliskola 1892/93. évi értesítője). Októberben pedig az Országos Játéktanfolyam keretein belül, a városligeti műjégpályán tartott bemutatót az odasereglett tornatanároknak számos gyakorlat mellet, a fent említett három labdajátékról.
Ottó József 1894-ben foglalta össze a németországi, és svájci tanulmányútján szerzett tapasztalatit. Leírja, hogy Németországban szinte sehol nem ismerik a legismertebb angol játékokat, a rugólabdát és a krikettet. Berlinben nagy ellenszenvvel viseltetnek az angol játékok, különösen a „rugólabda” és kriket (sic!) iránt, mert ezeket vadnak és veszélyesnek tartják. Ennek ellenére az angol találmányú labda az iskolai játékeszközök között megtalálható. Játszanak is vele, ez azonban nem is emlékeztet az angolok játékára, legfeljebb a labdának ide-oda való rugdosásából áll. Mivel a németek a labdajáték testedző hatása elől nem zárkóztak el, az angol labdázást azonban meghonosítani nem voltak hajlandók, saját szabályaik szerint gyakorolták azt. Egyik legkedveltebb játékuk a „Schleüder- ball”, azaz a schleuderball, magyarul hajítógömb vagy füleslabda. Melyet, mint már láthattuk, Ottó a saját iskolájában is meghonosított. Rajta kívül elsősorban a VII. kerületi gimnáziumban játszották. A beszámoló szerint svájci Winterthurban szintén játszották a rugólabdát, de Ottó szerint ott is rosszul, mert minden rendszer nélkül rugdosták a labdát ide-oda, anélkül, hogy valamiért küzdöttek volna.
Hogy Ottó "football" név alatt az „association” vagy a „rugby” footballt értette-e, azt onnan tudhatjuk, hogy az 1895-ben kiadott Ifjúsági játékok középiskolásoknak című könyv, Rugdaló fejezetében a rögbit írja le, sőt néven is nevezi: „mindegyik párt (egy teljes „Rugby” játékban) 15 játékosból áll.” Tehát ő legalább már valóban tisztában volt a két szakág közti különbséggel: „Jelenleg az összes angol rugdaló játékclubok két nagy pártra osztva, kétféle szabály szerint játsszák e nevezetes játékot, u.m. a labdának felemelésével, az u.n. „Rugby” játék szabályai szerint és a labdának felemelés nélkül, vagyis az „Association” szabályai szerint.”
De 1893 tavaszán a II. kerületi Főgimnázium Ferenc József Nevelőintézetében már Ottó tantár úrtól függetlenül is futballoztak. Az iskola akkori tanítványa, Nagy Orbán visszaemlékezése szerint 1893. május közepén Szaffka Manó tornatanár egy gumilabdát kapott Londonból. A labdát bevitte az iskolába, és legelőször az I/B osztály tornaóráján ki is próbálták azt. A tanár úr ezúttal valóban az „association” változatot szerette volna meghonosítani a tanulók körében, de rosszul fordította a szabálykönyvet, miszerint: „a labdát csakis kézzel szabad ütni (!), lábbal rúgni csakis a két kapusnak szabad”. A diákoknak a labda ütögetésétől hamar megfájdult a csuklója, így egy idő után inkább lábbal kezdték rugdosni a játékszert, de „Szafka tanár úr nagyon haragudott és kijelentette, hogy szabálytalanul nem lehet játszani az új játékot. Így azután néhány hét alatt kudarcba fulladt az új angol játék, Szafka tanár úr egy tornaóra után fogta a labdát, leengedte és megállapítva, hogy a társaság még éretlen a futballra, beszüntette a mérkőzéseket.” A következő tanév elején, 1893 őszén azonban, újra előkerült a labda, „Szafka tanár úr bejelentette, hogy újra lesz futball, mégpedig más, igazi futball. Bevallotta, hogy májusban ő tévesen magyarázta el a szabályokat, illetve hibásan fordította magyarra az angol szabályt.” (az idézetek Nagy Orbántól: Nemzeti Sport 1944.03.21. 5. p.) Innentől a Ferenc József Nevelőintézetében szabályosan rúgták a labdát. Mindezt azonban csak Nagy Orbán visszaemlékezéséből tudjuk, ami nem biztos, hogy pontos. Az iskola értesítőiben ugyanis az 1892/93-as tanévben még nem szerepel a labdarúgás, a következő tanévben, amikor Nagy szerint Szaffka belátta tévedését, az értesítőben már Nendwich Jakab a testgyakorlás tanár, de IV. osztálytól felfelé valóban ott találjuk a gyakorlatok között az „Angol labda (kapuőrzés lábbal)” feladatot.
A Budapesti (Budai) Torna Egylet (BBTE) történetét bemutató kötet szerint az egyesület 1894-es játékdélutánjain, a mai Széll Kálmán téri pályáján Bély Mihály vezetésével kipróbálták a „football” valamelyik ágát, de a választmány megállapította, hogy ezt a játékot a pályájukon „annak méreteinél fogva stb. sikerrel kultiválni nem lehet”. (A BBTE 60 éves története 46. p.). Bély Mihály 1896-ben adott ki egy futball szabálykönyvet, Angol rugósdi címmel, a Tornajáték füzetek X. részeként. A játékszabályok leírása itt is inkább a rögbihez hasonlít, mint a labdarúgásra.
forrás: Athletikai gyakorlatok 269. p.
A játékdélutánt beharangozó újságcikk szerint azonban a BBTE keretein belül már egy évvel korábban is futballoztak. Sőt 1894-ben már egyesületek közötti mérkőzést játszottak a MAC ellen. melynek Margitszigeti pályáján a „foot-ball-játékot naponként gyakorolják”. (Sportvilág 1894.04.29. 191. p.)
A magyar labdarúgás hivatalos megszületését azonban egy svájci diáknak köszönhetjük. Stobbe Ferenc építész, a Sport-Világ szerkesztője, és a Budapesti Torna Club (BTC) tagjának svájci származású munkatárásának fia Ray Ferenc, Zürichben járt egyetemre, ott ismerkedett meg a labdarúgással. Amikor 1896 telén meglátogatta szüleit Budapesten, magával hozott egy futball-labdát. Miután Ray mesélt Stobbénak a sportágról, megegyeztek, hogy a következő alkalommal közösen mennek el a BTC tornateremi edzésére, amit a Markó utcai Főreál tornatermében tartottak, az egyesület másodelnökét ugyanis Ottó Józsefnek hívták. A teremben edző Hajós Alfréd, memoárjában így számol be az eseményről:
„Ray Stobbe Ferenctől értesült, hogy Magyarországon még nem láttak szabályos futball-labdát. Ezért Stobbe megkérte, hogy látogasson el egyesületének, a Budapesti Torna Clubnak Markó utcai tornatermébe s ismertesse meg tagjaival a játék szabályait.
A főképpen tisztviselőkből, diákokból, kisiparosokból álló BTC tagjai esténként, munka után jártak az egyesületi helyiségbe s a tágas teremben szorgalmasan gyakoroltak. Tornászok, birkózók, ökölvívók fegyelmezetten és szorgalmasan végezték az előírt gyakorlatokat. Egyszerre csak megjelent a tornaterem ajtajában Stobbe Ferenc fiatal barátjával, aki se szó, se beszéd — minden előzetes bejelentés nélkül —, egy futball-labdát hajított közéjük. Egyszerre felbomlott a fegyelem, a rend, mindenki azon igyekezett, hogy magának kaparintsa meg a labdát. Közben a labda a földre került s ekkor ösztönösen lábukkal adták tovább a játszók.
Így született meg 1896. december 18-án (más források szerint november 28-án) este a magyar labdarúgás. Az új játék pillanatok alatt népszerűvé vált. Lassan azonban a rugdalódzás és dulakodás kezdett olyan méreteket ölteni, hogy a tornaterem néhány ablaka és lámpája csörömpölve hullott a padlóra. Iszer Károly, a BTC művezetője csak harsány „állj!” kiáltással tudott véget vetni a már verekedésbe fulladt rugdalódzásnak. A lihegő játékosokat azután leültette és Ray Ferenc oktatóelőadást tartott nekik a labdarúgás külföldi népszerűségéről, a játék érdekességéről, szépségéről s végül ismertette a játékszabályokat.” (Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok 84-85. p.)
Ami a legszembetűnőbb, hogy Hajós úgy ír a labdarúgásról, mint aki most találkozik először ezzel a játékkal. Még a szabályokat is el kell neki magyarázni. Aminek az lehet az oka, hogy ő korábban az iskolai tornaórákon nem focizott, hanem rögbizett. A rögbis múltjáról azonban soha, sehol nem tett említést.
Innentől kezdve a labdarúgás ismertsége és népszerűsége rohamosan nőtt Magyarországon. A tornatermi bemutató hatásra megalakult a BTC futball-szakosztálya, melynek első és második csapata 1897. május 9-én lejátszotta a hivatalosan elfogadott első magyarországi labdarúgó mérkőzést, ezután pedig sorra alakultak más egyesületek futballcsapatai is. 1901 januárjában megalakult a Magyar Labdarúgók Szövetsége (MLSZ), majd kiírták az első bajnokságot.
Az első magyar labdarúgóbajnokság győztese, a BTC csapata (forrás: Sportvilág 1902.01.12. 1. p.)
A rögi elterjedése nem volt ilyen diadalmenet. 1900-ban, a Budapesti FC volt az első sportegylet, amelyik rögbicsapatot alakított, de mivel más egyesület nem csatlakozott hozzájuk, a lelkesedésük hamar alábbhagyott. Hat év múlva, 1906-ban Fiuméban a brit Földközi- tengeri Flotta két hajójának legénysége mérkőzött meg egymással. De az első hivatalosnak elismert rögbimérkőzésre még további hat esztendőt kellett várni. Ekkor is két angol csapat, az Európában turnézó Rosslyn Park valamint a cambridge-i és oxfordi egyetemistákból álló Nomads nevű csapat játszott bemutatómérkőzést az első hivatalos labdarúgó mérkőzésnek is otthont adó Millenárison. A Pesti Hírlap szerint a mérkőzés szervezésében oroszlánrészt vállalt Hajós Alfréd egykori padtársa Gillemot Ferenc is. De a rögi ezután is szinte láthatatlan marad a magyar sportéletben.
Összességében megállapíthatjuk, hogy Magyarországon 1897 előtt, elsősorban az iskolai testnevelésóráknak köszönhetően a „football” két ága közül jóval elterjedtebb volt a rögbi, mint a labdarúgás. Az addig megjelent játékismertetők, szabálymagyarázatok is szinte kivétel nélkül a játék Rugby-i változatát mutatják be, még akkor is, amikor azt állítják az „association football” rejtelmeibe avatják be az olvasót. Mindezek ellenére, 1897-től mégis a labdarúgás indult rohamos fejlődésnek, a mai napig tartó hódító útján, a rögbiről pedig szinte teljesen megfeledkeztek hazánkban, manapság is egzotikus sportkén tekintünk rá.
Felhasznált irodalom:
Kozák Péter: Illem, sport és divat. „Amazonok” a századfordulón (19-20. század)
Miklós Dániel: Az első rögbimérkőzés Magyarországon.
Miklós 2022: Miklós Dániel: Rögbizhetett-e Hajós Alfréd?
Pecsők László: Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok
Pecsők László: Hajós Alfréd az olimpián túl
Porzsolt Jenő: A magyar labdajátékok könyve
Szegedi Péter: Az első aranykor, A magyar foci 1945-ig
Wilson, Jonathan: Futball forradalmak. A foci története és taktikai fejlődése az angliai kezdetektől a 2014-es brazíliai vb-ig
Források:
A budapesti V. Kerületi Állami Főreáliskolának 1891/92-1894/95 évi értesítői.
A Budapesti II. kerületi Királyi. Egyetemi Katholikus Főgymnásium, és a vele kapcsolatos Magyar Királyi Ferencz József Nevelőintézet 1892/93-1893/94 évi értesítői.
Budapest Főváros Levéltára (BFL) VIII.36.b Budapesti V. Kerületi Magyar Királyi Állami Főreáliskola iratai, Anyakönyvek, tanulói nyilvántartások, 20. kötet Anyakönyv I-VIII.o., 1891-1892.
Budapesti Hírlap 1889.10.24. 9. évf. 293. sz.
Budapesti Közlöny 1889.10.23. 246 sz.
Herkules 1886.05.02. 3. évf. 18. sz.
Herkules 1887.01.09. IV. évf. 2. sz.
Herkules 1898.04.05. XV. évf. 7. sz.
Nemzeti Sport 1944.03.21. XXXVI. évf., 56. sz.
Pesti Hírlap 1889.06.26. 11. évf. 174 sz.
Pesti Hírlap 1912.04.07. 34. évf. 84. sz.
Pesti Napló 1884.12.07. 35. évf. 337. sz.
Pesti Napló 1891.03.15. 42. évf. 73. sz.
Sportvilág 1894.04.29. 1. évf. 17. sz.
Sportvilág 1902.01.12. 9. évf. 2. sz.
Tornaügy 1893.11.01. 11. évf. 3. sz.
Vadász- és Versenylap 1874.04.29. 18. évf. 17. sz.
Dr. Barthos Kálmán: A budapesti Református Főgimnázium első félszázada.
Bély Mihály: Angol rugósdi. Tornajáték füzetek X.
Demény Károly-Tatár István: A budapesti "Budai" Torna Egylet 60 éves története, 1869-1929.
Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok.
Molnár Lajos: Athletikai gyakorlatok.
Ottó József: Németország és Svájcz középiskoláinak testi nevelése. In: Magyar Pedagógia 3. évf. 1894.
Ottó József: Ifjúsági játékok középiskolásoknak.
Borítókép: Rugdaló (Rugby játék) (forrás: Ifjúsági játékok középiskolásoknak.112. p.)
