A magyar futball-legendárium egyik legerősebb eleme, hogy az 1962-es világbajnokságon csak azért nem jutott a döntőbe a válogatottunk, mert a negyeddöntőben a csaló szovjet Latisev játékvezető nem adta meg Tichy egyértelmű gólját. Nézzük meg mennyire helytálló ez a hatvan éve fennálló vélekedés.

Akkoriban még természetes volt, hogy a magyar labdarúgó válogatott ott van a világbajnokságon. Korábban csak kétszer fordult elő, hogy nem vettünk részt a seregszemlén, mindkétszer a nagy távolság, és az ennek következtében jelentkező anyagi költségek miatt, nem is neveztünk a Dél-amerikai világbajnokságokra. Így a chilei volt a magyar csapat első Európán kívüli VB-je. A négy tornán felén, amin addig részt vettünk, pedig egészen a döntőig meneteltünk. Az Aranycsapat 1954-ben a világ legjobb csapataként, meglepetésre vesztette el a finálét, négy évvel később pedig pont a korábbi nagy csapat szétesése utáni káosz következménye volt, hogy még a csoportkört sem sikerült túlélni, ami akkoriban hatalmas kudarcnak számított. 1962-ben tehát mindenki újra nagy eredményt várt a válogatottól. Hogy mennyire tartoztunk még ekkor is a világelitbe, arról korábban, a ’60-as évek futballnemzetei kapcsán írtam

Tichy Lajos, a Honvéd csatára, minden idők egyik legjobb magyar góllóvője volt. A magyar labdarúgás 12 legjobb játékosa közül ugyan fájó szívvel kihagytam, de mondjuk egy húszas listán biztos helye lenne. Sokat elmond a gólérzékenységéről, hogy öt gólkirályi címénél csak Schlosser (hétszer) ért fel többször a csúcsra. Igaz, az öt győzelmet Tichyn kívül többen is elérték. A válogatottban pedig az Aranycsapat utáni korszak legeredményesebb góllővőjének számít, a 72 mérkőzésen szerzett 51 góljánál csak Puskás (85/84), Kocsis (68/75), és Schlosser (68/58) zörgette meg többször az ellenfél hálóját nemzeti mezben. Árulkodó az is, hogy a korszak másik két sztárcsatára, Albert (75/31), és Bene (76/36) hasonló számú válogatott mérkőzésen is jelentősen kevesebb góllal büszkélkedhet, mint Tichy.

A VB előtt azonban por került a gépezetbe. A magyar válogatott egy olaszországi kitérővel repült Chilébe és, ha már arra járt, játszott egy felkészülési mérkőzést a Juventus B csapata ellen. A meccsen elég pocsékul játszott a csapat, de ez a kisebbik baj volt. Az eset pontos leírásáról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint egy támadó szögletnél Albert és Tichy kisszögletet végzett el egymás között, más beszámoló szerint egy védekezőszögletnél nem ment hátra védekezni a két említett játékos. Tulajdonképpen nem is érdekes hogyan történt, ami fontos, hogy egy szögletnél a két magas, jól fejelő játékos nem a tizenhatoson belül helyezkedett, amit Baróti Lajos szövetségi kapitány sajátos szóhasználattal tett szóvá a szünetben. Miközben azt firtatta, hogy a csapat legmagasabb tagjai közé tartózó két focista miért nem a büntetőterületen belül tartózkodik a sarokrúgásnál, Dreher-lóknak nevezte őket ezzel utalva testméretükre. Tichy azonban igencsak zokon vette, hogy egy állathoz hasonlítja őt az edző. A csatár azonnal felpattant, és meglehetősen vehemensen közeledett Baróti felé, aki kezével próbálta távol tartani magától a támadóját, és így beletenyerelt annak arcába. Tichy erre "az arcomra kényes vagyok" felkiáltással megragadta a szövetségi kapitány grabancát. Végül a játékostársak választották szét a két dulakodó felet.  Baróti ezután azonnal haza akarta küldeni Tichyt, de a csapattársak, illetve a válogatottól épphogy visszavonult Bozsik közbenjárására végül mégis elvitte őt a VB-re, sőt ott minden mérkőzésen játszatta is.

És milyen jó, hogy játszatta. Az első meccsünk rögtön a csoport csúcsrangadója volt, az angolok ellen. Ezt a két "Dreher-ló" góljaival 2:1-re megnyertük. Az idei Nemzetek Ligája mérkőzésekig, 60 évig ez volt az utolsó tétmérkőzés, amikor le tudtuk győzni a háromoroszlánosokat. Ezután következett egy könnyebb mérkőzés, ahol szintén a két sztárcsatár volt a főszereplő. Albert három, és Tichy két góljával 6:1-re vertük a bolgárokat (nálunk Solymosi volt még eredményes). Albert ezzel a két mérkőzésen szerzett négy góllal a VB társgólirálya lett. Majd egy tulajdonképpen tét nélküli mérkőzésen, némileg tartalékos összeállításban Tichyvel, de Albert nélkül játszottunk gól nélküli döntetlent Argentínával.

Csoportgyőztesként jutott tehát tovább a magyar válogatott, a nyolc között pedig a saját csoportjában, a világbajnoki címvédő Brazília mögött második helyen végzett Csehszlovákia következett. Északi szomszédaink két évvel korábban harmadik helyen végeztek az ekkor még hivatalosan Európai Nemzetek Kupájának nevezett első Európa-bajnokságon. Nem volt egyértelmű tehát, hogy ki a mérkőzés esélyese. A magyar válogatott a Grosics — Mátrai, Mészöly, Sárosi — Solymosi, Sípos — Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi dr. összeállításban lépett pályára.

A mérkőzés elején mindkét csapat sok hibával játszott, a 14. percben aztán a csehszlovákok az első helyzetből betaláltak. Az év végén Aranylabdát nyerő Masopust a fedezetlenül álló Scherer elé tette a labdát, aki mielőtt még védőink beavatkozhattak volna, balról, ballal éles lövést eresztett meg, a pedig labda a kapunkban kötött ki. Ma már szokás arra hivatkozni, hogy ez a gól lesről esett. Ennek a jelentőségét majd később tárgyaljuk. A korabeli beszámolók nem említik, hogy lesgyanús lett volna a találat. De a fennmaradt filmfelvétel alapján lehet benne igazság. Sajnos nem látjuk az összes játékos pontos helyét a passz pillanatában.

Ezután a magyar válogatott támadott többet, gólt azonban nem sikerült szereznünk. A 28. percben pedig elérkezett az a bizonyos szabadrúgás. Tichy kb. 25 méterről, jó szögből, nagyjából középről végzett el szabadrúgást. Nézzük hogyan számolt be a korabeli sajtó a helyzetről.

Népsport:

A 28. percben Tichy labdája a kapufát találta el, a labda a gólvonalon túlra pattant, a játékvezető azonban továbbot intett.

Népszava:

A 28. percben Tichy hatalmas szabadrúgása nyomán a kapufáról a gólvonalon túlra vágódott, a labda. A partjelző jelezte a gólt, a játékvezető azonban nem adta meg.

Az Esti Hírlap, Veszprémi napló, Vas Népe, Zalai Hírlap ugyanabból a forrásból merítkezett:

Tichy szabadrúgását — amely a felső kapufa alsó lapjáról pattant a gólvonal mögé — mindenki gólnak látta. Fordulópont lehetett volna a találkozó eredményének alakulásában, ha a játékvezető megítéli.

Valamennyi hírügynökség jelentése megemlíti, hogy Tichy hatalmas szabadrúgása a felső léc alsó lapjáról, tisztán láthatóan láthatóan a gólvonal mögé pattant.

Hétfői hírek:

Tichy 30 méteres szabadrúgása a felső kapufa éléről a gólvonal mögé pattant, a partjelző beintette a gólt, Latisev megítélése szerint azonban a labda nem jutott túl teljes terjedelmével a gólvonalon.

Hajdú-Bihari Napló:

Tichy 25 méteres, nagy erejű szabadrúgása a kapufáról a gólvonalon túlra vágódott, a partjelző jelezte a gólt, de a játékvezető továbbot intett.

A leírtak alapján egyértelmű gól volt. Emiatt emlegeti ma is mindenki úgy, hogy Latisev szabályos gólt vett el tőlünk. Szerencsére a Youtube-on fellelhető a mérkőzés összefoglalója. Sajnos azonban nagyon rossz minőségben. Az alábbiakban innen teszek be pár képet. Sajnos a felvétel annyira rossz minőségű, hogy nem lehet belőle egyértelműen kivenni, hova is pattant pontosan labda. Fönt a borítóképen sárgával jelölve úgy látszik valóban a gólvonal mögött ért földet. De igazából az a sárga pont manipulatív is lehet, nem látszik tőle a labda pontos helye.

A labda a jobb alsó sarokban. Ez alapján úgy látszik, egy része a gólvonalon van.

Innen úgy tűnik bent van

Az mindenesetre kivehető belőle, hogy nem volt annyira egyértelmű gól (már ha egyáltatlán az volt), ahogy a beszámolók állítják. Természetesen az embert becsapja a szeme, azt látja, amit látni szeretne. Azt sem látjuk a felvételen, hogy a partjelző valóban gólt jelzett-e. A helyszínen tartózkodó magyar újságírók viszont minden bizonnyal egymásra licitálva próbálták magukat, és a többieket is meggyőzni, hogy a labda a gólvonalon túlra esett. Ez pedig jelentősen befolyásolhatta mit írtak a beszámolóba. Én mindenesetre ezeket a képeket nézve, azon a véleményen vagyok, hogy a labda néhány centivel érintette a vonalat. De, ha bent is volt, az is csak néhány centin múlott, semmiképp nem beszélhetünk egyértelmű gólról.

Tichy egyébként évekkel később egy interjúban már azt állította, hogy:

Alighanem csak ő (Latisev játékvezető) egyedül látta így, mert különben a pályán és a nézőtéren is mindenki benn látta. Nem tíz-húsz centivel volt beljebb a labda, hanem közel fél méterrel. Ilyen nagyot nem lehet tévedni.

Ez mindenképpen túlzás. Már a tíz-húsz centi is az lenne. Egy 1998-as cikkben már a Nemzeti Sportban is más nézőponttal próbálkoztak. Valószínűleg látták a felvételt, így azt már nem merték leírni, hogy a labda fél méterrel a gólvonal mögé pattant. De azon a közvélekedésen sem kívántak változtatni, hogy egy érvényes gólt vettek el tőlünk, így ekkor ezt írták Latisev döntéséről:

Elnézte Tichy óriási lövését, amely után a labda a hálótartó vasról, s nem a kapufáról pattant vissza.

Sajnos a felvétel minősége miatt erről sincs döntő bizonyíték. De korábban erről a verzióról szó sem volt, mindenki a felső lécről a gólvonal mögé pattanó labdát emlegette.

Ez olyan rossz felvétel, hogy még a kapufa sem nagyon látszik. A labdát a jobb felső sarokban kell keresni. Vajon a keresztlécről, vagy a hálótartó vasról vágódott le?

Akkoriban nem volt tévéközvetítés, az emberek többsége, sőt Magyarországon valószínűleg senki nem látta sem filmfelvételen, sem fényképen a jelenetet. Ezért mindenki csak a beszámolókra hagyatkozott, ami aztán odáig fajult, hogy az egész ország meg volt róla győződve, a szovjet játékvezető szándékosan nem adta meg a magyar válogatott egyértelmű gólját. Már olyan városi legenda is keletkezett, miszerint Latisev testvére 1956-ban Budapest utcáin veszítette életét, és így próbált bosszút állni a magyarokon. Pedig, ha jóhiszeműek vagyunk, elhihetjük, hogy egy ennyire hajszálon múló gólt szabad szemmel elég nehéz eldönteni bent volt-e, vagy sem. Az is lehet, hogy a partjelző valóban bent látta és gólt jelzett, Latisev viszont úgy gondolta, ő jobb szögben, közelebbről látta, és neki úgy tűnt nem volt bent. És még az is lehet, hogy neki volt igaza.

A legendárium később odáig fajult, hogy emiatt az elcsalt gól miatt nem jutottunk döntőbe. Pedig egyrészt, ha gólt megadják, még akkor is csak 1:1 az eredmény. Persze itt jöhet szóba a csehszlovák gól, ami talán les volt. Másrészt, ha az ő góljukat nem adják meg, a miénket pedig igen, és mi nyerjük a mérkőzést, azzal még mindig nem jutottunk volna döntőbe. Az elődöntőben az a jugoszláv válogatott várt volna ránk, akik két éve csak hosszabbításban veszítettek az EB döntőben a Szovjetunió ellen. Persze a Csehszlovákok legyőzték őket, és bejutottak a döntőbe, ahol a csoportmeccsek után ismét kikaptak braziloktól. De ne vegyük egyértelműnek, hogy mi is nyerni tudtunk volna a déli szomszédok ellen.

Tichy meg nem adott "gólja" után számtalan helyzete volt még a magyar válogatottnak. Egy esetben például Fenyvesi és Sándor az üres kapu előtt szaladt egymásnak, ahelyett, hogy valamelyikük a hálóba helyezte volna a labdát. Nem csak ezen az egy eseten múlt tehát, hogy nem sikerült legalább az egyenlítés. De a kihagyott helyzeteket már nemigen tarja számon a futball-legendárium, csak az "elcsalt" Tichy-szabadrúgást. 

A mérkőzés összefoglalója. Tichy "gólja" 1:18-nál kezdődik

Négy év múlva, az 1966-os VB döntőben hasonló jelenet játszódott le. Akkor szintén egy szovjet játékvezető, a döntőben partjelzőként tevékenykedő azeri Bahramov nézett el egy felső lécről kipattanó lövést. Annyi különbség volt, hogy minden pont ellenkezőleg történt, mint Tichy szabadrúgásánál. Hurst hosszabbításban megeresztett lövéséről mindenki meg van győződve, hogy nem volt bent, mégis megadták. Pedig a labda nagyjából ugyanoda pattant, mint négy éve. Bár a házigazdák később még egy találatot szereztek, kijelenthető, hogy valójában ezzel a góllal verték meg az NSZK-t, és nyerték meg az angol futball egyetlen nagy nemzetközi válogatott trófeáját. Bahramovot is kikiáltották mindenféle csalónak, pedig szabad szemmel ez a lövés is nehezen eldönthető, hogy gól volt-e vagy sem. Akkor egyébként már sokkal jobb minőségű felvételek készültek, mint 1962-ben, de ezek alapján is csak évtizedekkel később sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy a gól valójában nem volt érvényes. 

Ezzel a góllal vezettek az angolok 3:2-re, a hosszabításban