Hivatalosan 2021. július 21-én pénteken indul a 2020-as tokiói nyári olimpia, valójában a (női) labdarúgás küzdelmei már ma, két nappal a megnyitó ünnepség előtt a kezdetét veszik. Legutóbb 57 évvel ezelőtt, 1964-ben adott otthont az olimpiai játékoknak a japán főváros. Akkor az egész magyar küldöttség kiválóan szerepelt, 10 arany, 7 ezüst, és 5 bronzéremmel az éremtáblázat hatodik helyén végeztünk. Most azonban a labdarúgókra fogunk koncentrálni, a tíz aranyból az egyiket ugyanis a legnépszerűbb sportban szereztünk.

Játékos korlátozások

Az 1992-es barcelonai játékok előtt csak amatőr játékosok vehettek részt az olimpiai labdarúgótornákon. Ekkor vezették be a ma is ismert 23 éves szabályt, majd négy évre rá Atalantában adtak rá lehetőséget először, hogy az U23-as válogatottba be lehetett nevezni három túlkorost is. Az 1960-as években (illetve az egész hidegháborús időszakban) azonban a szocialista tömb országaiban hivatalosan nem létezett professzionális labdarúgás. A focisták falból sportállást vállaltak különböző cégeknél, állami intézményeknél, így ezekben az országokban minden játékos amatőrnek számított. Nem csoda tehát, hogy 1952 és 1988 között, mindössze egyszer, a szocialista tömb nagy része által bojkottált 1984-es Los Angeles-is olimpián sikerült nyugati országnak diadalmaskodni labdarúgásban az olimpián. De a győztes franciák még ekkor is a bojkottot bojkottáló Jugoszláviával játszották a döntőt. Ezért annyiban próbáltak szigorítani az előírásokon, hogy az amatőr játékosok közül is csak azokat lehetett nevezni az olimpiára, akik nem szerepeltek korábban világbajnokságon. 1964-ben konkrétan az volt az előírás, hogy aki játszott az 1962-es vb-n, vagy annak selejtezőin, az nem szerepelhetett az olimpián. Novák Dezsőnek valószínűleg egyik szeme sírt amiatt, hogy világválogatottsága ellenére sem léphetett pályára egy világbajnokságon sem. A másik viszont nevetett emiatt, hiszen ennek köszönhetően lehetett ott három olimpián, amiből kettőt meg is nyert, a harmadikon pedig bronzérmet szerzett. Ezzel ő minden idők legeredményesebb férfi labdarúgója az olimpiák történetében.

Az edző

Az olimpiai válogatott szövetségi kapitánya az a Lakat Károly volt, akit Tatabányáról neveztek ki erre a pozícióra. Egészen 1962 végéig Baróti Lajos segítője Volentik Béla irányította az utánpótlás és a B válogatottakat, így 1960-ben Rómában vele szerzett bronzérmet magyar válogatott. Ekkor azonban Bulgáriába távozott, a helyét pedig Lakat tanár úr foglalta el. Volentik 1964-ben az MTK-hoz tért vissza, akiket ezután a KEK döntőbe juttatott (Az elődöntő első meccséig Kovács Imre ült a kispadon, a visszavágón, és a döntőn - amit a Sporting csak megismételt mérkőzésen tudott megnyerni - már Volentik volt az edző. Ez volt a magyar labdarúgás első nemzetközi kupadöntője). Érdekes módon, a Hungária körúton is Lakat váltotta Volentiket a kispadon.

Lakat Károly 1957-ben ült le először a Tatabánya kispadjára. Első alkalommal egészen az 1962-es őszi idény végéig irányította a bányászváros csapatát, majd később még többször visszatért Komárom megye (a szocialista korban ez volt a mai Komárom-Esztergom megye hivatalos neve) székhelyére. Ekkor azonban megkeresték őt az MLSZ-től, és felkérték az olimpiai válogatott irányítására. Ezzel az egyetemes magyar labdarúgás két legyet ütött egy csapásra. Az olimpia válogatott nyert egy tetterős, fiatal (ekkor még csak 42 éves), ambiciózus edzőt. Grosics Gyula pedig annak a csapatnak a kispadján kezdhette meg edzői karrierjét, ahonnan épp frissen visszavonult, és amit a legjobban ismert. Grosics később edzőként nem bizonyult olyan sikeresnek, mint kapusként.

A selejtezők

Az olimpiai részvételhez két selejtezőkört kellett megtenni. Az elsőben a svédeket kellett legyőzni, ami a végeredményt tekintve elég simán sikerült. A párharc első mérkőzését 1963. május 4-én játszották a Népstadionban. 0:0-s félidő után Palotai az 58. percben szerezte meg a vezetést. Ezután sokáig nem esett gól, a 84. és a 86. perc között azonban három perc alatt sikerült lerendezni a továbbjutást. Ekkor Bene, Povázsai, majd ismét Bene talált a svéd kapuba, így sima 4:0-al küldtük haza a skandinávokat. Érdekes módon a visszavágóra egészen októberig kellett várni. Bár előre nem túl sok izgalomra számíthattunk a 4:0-s első mérkőzés után, a svédek az elején mégis izgalmassá tették a mérkőzést, a 17. percben ugyanis már 2:0-ra vezettek. Dunai Antal azonban egy perc múlva szépített, majd a 26. minutumban Laczkó beállította a 2:2-es végeredményt, így végül mégis simán jutottunk a következő körbe ahol a spanyolok vártak ránk, akik Svájcot verték 7:0-s összesítéssel.

1964-ben több fronton is összecsapott egymással a spanyol és a magyar válogatott. Előbb márciusban a hollandiai UEFA tornának nevezett utánpótlás EB csoportmérkőzésén találkoztak egymással a két nemzet fiai. Ekkor a hispánok 2:1-re nyertek, és mivel a mieink korábban már Belgiumtól is vereséget szenvedtek, ki is estünk a további küzdelmekből. Júniusban pedig a Spanyolországban Európa-bajoki négyes döntő (ekkor még Nemzetek Európa Kupájának hívták) elődöntőjében botlottunk bele a házigazdákba, akiktől hosszabbításban szenvedtünk újból 2:1-es vereséget a Bernabeu stadionban. A spanyolok ezután a döntőben is győzni tudtak, ekkor szerezték meg az első Európa-bajnoki címüket.

A két vereség között azonban az olimpiai selejtezőkben is megmérkőztünk a spanyolokkal, és ekkor mi kerültünk ki győztesen a párharcból. És most nem is volt kérdéses a továbbjutó. Áprilisban Mallorcán szintén 2:1-es végeredmény született, de ezúttal a mi javunkra. Mindkét gólunkat Bene szerezte. A bő egy héttel később a Népstadionban rendezett visszavágón megint Bene, Palotai, majd újra Bene voltak a gólszerzők, így kettős győzelemmel, 5:1-es összesítéssel kvalifikáltuk magunkat Tokióba.

Felkészülési mérkőzések

Októberig az olimpiai válogatott öt felkészülési mérkőzést vívott. Az elsőt a házigazda japánok ellen játszottuk augusztusban, de furcsa módon nem mi mentünk Japánba, hanem ők jöttek ide. Az ázsiaiak számára a futball ekkor még egzotikus sportnak számított, ezért Európába jöttek felkészülési mérkőzéseket játszani, hogy eltanuljanak valamit a labdarúgás mesterségéből. Hozzánk Romániából érkeztek, ahol klubcsapatok ellen mérték le a tudásukat. A Népstadionban a magyar olimpiai válogatott várt rájuk, és Benéék alaposan bemutatták nekik a sportág szépségeit. Többek között Katona 3 góljával győztünk 6:1-re.

Ezután következett két mérkőzés a Linzer ASK ellen. Linzben 4:0-ra győztünk, egy hónap múlva a Népstadionban 2:0-ra. A következő mérkőzésre már az olimpia helyszínén, Japánban került sor szeptember végén, ahol a házigazdák próbáltak meg visszavágni az augusztusi budapesti vereségért, sikertelenül, ezúttal 7:1-re vertük őket. Majd egy hét múlva újabb mérkőzés következett a japán B válogatott ellen. Őket "csak" 2:0-ra vertük.

Az olimpiai megnyitó ünnepség (forrás: alamy.com)

A csoportmérkőzések

A résztvevőket négy négyes csoportba sorsolták. A mieink Marokkóval, Jugoszláviával és Észak-Korával kerültek egy négyesbe, azonban a KNDK delegációja visszalépett az olimpiai szerepléstől, így csak két ellenféllel kellett megmérkőznünk.

Egy nappal a megnyitóünnepség után mi játszottuk a labdarúgó torna nyitómérkőzését a tokiói Nemzeti Stadionban. Sokan féltek, hogy mivel Japánban ekkor még viszonylag ismeretlen sportág volt a labdarúgás, nem fognak túl sokan kilátogatni a mérkőzésre. Nem lett igazuk, közel telt ház, 65 000 néző láthatta amint Bene Ferenc egy személyben elintézte a marokkóiakat. Az újpesti csatár hat góljával 6:0-s magyar gőzelemmel kezdődtek a labdarúgás küzdelmei.

Egy nap különbséggel futballban és vízilabdában is Magyarország-Jugoszlávia rangadót rendeztek, de a 6:5-ös végeredmény nem a medencében született. Ezúttal a Bundesliga edző legenda Csernai Pál öccse, Csernai Tibor volt a főszereplő, négy gólt szerzett a hatból. A gólpárbajt a későbbi legendás edző, az utolsó össz-jugoszláv szövetségi kapitány, a bosnyák Ivica Osim kezdte, rögtön az 1. percben. Az ötödikben Csernai egyenlített, majd 6 percre rá meg is fordította az állást. Belin azonban egy percre rá egalizált. Magyar részről a félidőben még Farkas és Bene is betalált, Csernai pedig megszerezte a harmadik gólját. De a plávik sem voltak restek, összesen négyszer zörgették meg Szentmihályi hálóját. A félidőben tehát 5:4 volt az állás ide. Ezek után a második játékrész jóval eseménytelenebbül telt. Csernai a 63. percben tizenegyesből volt eredményes, amire Osim csak a 82. minutumban válaszolt, de ez már csak a szépítésre volt elég. Két győzelemmel, csoportgyőztesként jutottunk a legjobb nyolc közé. A vízilabda mérkőzés egyébiránt 4:4-es döntetlennel zárult.

A jugoszlávok elleni mérkőzés összefoglalója

Az egyenes kieséses szakasz

A negyeddöntőben Romániával kerültünk szembe. Csernai ismét remekelt, az ő két góljával nyertünk 2:0-ra. Így a 7 gólos Bene mögött 6 góllal Csernai állt a góllövőlista második helyén. Ő több gólt már nem szerzett az olimpián, Bene azonban majdnem megduplázta a találatainak számát.

Bene Ferenc az 1962-es világbajnokság idején mindössze 18 éves volt, így az erős konkurencia mellett nem vett részt a VB-n. Az első válogatott mérkőzését 1962 októberében játszotta. Így legnagyobb szerencsénkre ott lehetett Tokióban, ahol mind az egy mérkőzésen szerzett hat góljával, mind a tornán elért 12 találatával mai napig megdönthetetlen rekordot állított fel az olimpiai labdarúgás történetében.

Az elődöntőben az Egyesült Arab Köztársaság válogatottja várt csapatunkra. Fiatalabb olvasóink kedvéért: ez gyakorlatilag Egyiptom válogatottját jelentette. Az egyiptomiak rövid ideig Szíriával alkottak ilyen néven közös államot, utóbbiak azonban 1961-ben kiléptek az unióból, az ország neve 1971-ig mégis megmaradt. Bene az afrikaiaknak 4 gólt vágott. Mellette Komora is betalált kétszer. Így az elődöntőt elég simán, 6:0-al abszolváltuk. A döntőben a közös német csapatot legyőző Csehszlovákia várt Lakat Károly tanítványaira.

Az elődöntő összefoglalója

A döntő

A fináléra visszatértünk az Olimpiai stadionba, ahol ismét tel ház csodálhatta a Közép-európai labdazsonglőrök játékát. Északi szomszédjaink két évvel korábban VB döntőt játszottak a brazilok ellen, abból a csapatból azonban természetesen senki nem lehetett ott Tokióban. Ennek ellenére nagyon erős ellenféllel találkoztunk a döntőben. Az október 23-i döntő előtt már nagyjából kialakult a végleges éremtáblázat. Magyarország 9 arany, 7 ezüst, 4 bronz érmével az éremtáblázat 5. helyén állt. De hiába a labdarúgók aranyérme, és Ducza Anikó talajon szerzett bronzérme, a nap és az olimpia végére visszaestünk a 6. helyre. Természetesen ezen a helyezésen sem volt mit szégyenkezni.

A döntőt az izraeli Askenazi vezette. Küzdelmes mérkőzésen, az első félidőben nem született gól. A második játékrész heves magyar rohamokkal kezdődött. Az egyik ilyen támadásból meg is szereztük a vezetést. Ki más, mint Csernai és Bene játszottak össze. Előbbi szöktette az újpesti csatárt, aki az alapvonalról középre passzolt, de Weiss még bele tudott érni a beadásba. Tisztáznia azonban nem sikerült, a lábáról a saját kapujába juttatta a labdát. Öngóllal szereztünk tehát vezetést. Az 59. percben Novák szöktette Benét, aki a térfél közepéről indulva kicselezte a rá támadó csehszlovák védőket, majd az öt és feles sarkáról menthetetlenül bombázott a kapuba. A csehszlovák válogatott a 80. percben még szépíteni tudott, de az egyenlítés már nem sikerült nekik. Magyarország a második aranyérmét szerezte az olimpián labdarúgásban. Az Aranycsapat 1952-es győzelme után 12 évvel ismét a mieink nyakába került a legfényesebb medál. Álljon itt a győztes csapat névsora:

A döntő összefoglalója

Megdöbbentő egyébként a Népsport tudosítását összevetni a fenti vidókkal. Bene döntőben szerzett gólját például így írják le: 

Bene nem sokkal a fél vona­lon túlról hatalmas lendü­lettel megindult a csehszlo­vákok kapuja felé, előbb Picmant, majd a kétségbesetten rárohanó Vojtát, utána a keresztező Weisset is át­játszotta és mielőtt még Ur­ban beérhette volna, mint­egy 14 méterről, nagy erővel a kapu közepe táján a léc alá zúdította a labdát, 2:0.

Tokió után

Az 1968-as olimpiának ismét Lakat Károllyal vágtunk neki, és ismét győztünk. De ekkor a tanár úr már nem főállásban irányította az olimpiai csapatot. Tokió után 1965-ös szezontól átvette Volentiktől az MTK irányítását, majd két szezon után szeretett csapata a Fradi kispadjára ült. Az Üllői úton nyert zsinórban két bajnoki címet, és 1968-ban bejuttatta a csapatot a VVK döntőbe. Ugyanebben az évben Mexikóban megnyerte második olimpiai aranyérmét (bár ő, mint edző nem kapott érmet). Az olimpiai és klub sikerek ellenére ezután tizenegy évet kellett várnia arra, hogy a nagyválogatott szövetségi kapitánya legyen, pedig közben komoly válságokon ment át a nemzeti csapat. Talán egy ereje teljében levő Lakat Károly ki tudta volna juttatni a csapatot az 1970-es, vagy az 1974-es világbajnokságra.

A magyar válogatott az 1972-es olimpián ismét döntőbe jutott, itt azonban vereséget szenvedtünk a lengyelektől. Ezután már csak egyszer, az 1996-os atlantai olimpiára sikerült kvalifikálnunk magunkat. Ennek a csapatnak a tokiói kerettag Dunai II Antal volt a szövetségi kapitánya.  De ekkor már a csoportból sem jutottunk tovább. Ennek ellenére Magyarország a húsz év alatt (1952-1972) megnyert 3 arany, 1 ezüst és 1 bronzéremmel az olimpiai labdarúgótornák legeredményesebb férfi csapata. Csak az USA női válogatottja szerzett több aranyérmet nálunk.

Borítókép: A döntő után Lakat Károlyt ünneplik a játékosok (forrás: almy.com)