2020. nov 26.

Emlékeim az Isteni Diegóról

írta: Lez blogger
Emlékeim az Isteni Diegóról


gettyimages-1064052248-594x594.jpgEz a poszt nem volt betervezve. Tegnap volt a magyar labdarúgás napja, ez a nap mégsem erről marad emlékezetes. Itt hagyott minket minden idők egyik legnagyobbja, az Isteni Diego. Diego Armando Maradona 60 éves volt.

Ellentmondásos személyiség volt. A pályán imádnivaló zseni, egész Argentína kedvence, egy 165 centis óriás. Magánéletben azonban megosztó, nem egy tipikus példakép alkat. Úgyanúgy november 25-én ment el, mint a másik hedonista, rock 'n roll sztár focista, George Best (2005), és jóbarátja, a kubai kommunista diktátor Fidel Castro (2016). Halála után Argentinában három napos nemzeti gyászt rendeltek el.

Én gyerekként még pont elcsíptem őt a csúcson, az 1986-os VB-n. Akkoriban még nem jutottunk olyan könnyen napi szinten külföldi foci élményhez, mint manapság. Nekem, mint gyereknek különösen nehéz lett volna ezt megoldani. Így azt nem láttam, ahogy a VB utáni szezonban megnyerteti a Napolival a klub történelmének első bajnoki címét. Legközelebb az 1989-es UEFA-kupa döntőben láttam viszont. Akkor már egy pocakos, kissé gömbölyded játékos irányította a társakat. De így is 100 lírás labdákat osztogatott. A sorozat szinte minden nápolyi góljában benne volt az isteni balláb. Meg is szerezték a klub történetének egyetlen nemzetközi kupagyőzelmét. A következő szezonban ismét bajnoki címre címig vezette Vezúv melletti város csapatát. Mai napig ez a Napoli utolsó bajnoki címe. Négy év alatt összehozta a most már közel 100 éves klub összes jelentős trófeáját. Nem csoda, hogy a nápolyiak számára majdnem akkora isten, mint az argentinoknak.

1990-ben láttam újra, ekkor már kamasz voltam, így az akkori emlékek jobban élnek bennem, ezért nekem már ez a Dundiego kép maradt meg róla. De itt is azt láthattuk, amit két évvel korábban az UEFA-kupában: a pocakos, a pályán már szinte inkább guruló, mint száguldozó zseni a döntőbe vezette az Albicelestét. A Nápolyban rendezett olasz-argentin elődöntőn a helyi szurkolók egy transzparenssel kértek tőle elnézést, amiért a hazai csapatnak szurkolnak: „Maradona szeretünk, de Olaszország a hazánk”. A Dél-amerikaiak győztek, és ismét bejutottak a döntőbe. Az utolsó négy világbajnokságból háromban döntőt játszottak, kettőt Maradonával. Ha Menotti engedett volna a nép akaratának, és beválogatja a 18 éves Diegót Pelé, Castilho és Nílton Santos mellett ő lehetne a negyedik háromszoros VB döntős játékos. Az egyetlen nem brazil. És Pasarella mellett az egyetlen kétszeres világbajnok argentin. A bő keretbe minden bizonnyal elfért volna, bár a döntőben nem valószínű, hogy pályára küldik. De annyit biztos tudott volna játszani, amennyit Pasarella 1986-ban, vagy Ronaldo 1994-ben.

A világbajnokság után Magyarországra is eljött. A Napoli az Újpesttel játszott a BEK első fordulójában. A Megyeri úti visszavágón, bár a továbbjutás már az első meccsen eldőlt (3:0-s Napoli győzelem, Maradona két góljával), telt ház várta a csapatokat. Bár itt is sima nápolyi győzelem született, a lila-fehérek gólt sem tudtak rúgni a két mérkőzésen, a 20-25 000 jelenlévőnek örök élmény marad, hogy láthatta élőben, az ekkor már a csúcsformáján túljutott Isteni Diegót.

1991-ben aztán jött az első dopping botrány. 15 hónapra eltiltották, és el kellett jönnie Nápolyból. Amilyen jót tett az ő jelenléte a Napolinak, olyan rosszat tett neki a város. Nem viselte jól azt, hogy istenként tekintenek rá a városban, a sikertől elszállt, kapcsolatba került a Camorrával, és rászokott a túlzott bulizásra, a drogokra.

Az 1994-es VB-n ismét ott volt, 34 éves korához, és némi túlsúlyához képest nagyszerű formában. Amíg játszott, az argentin válogatott szárnyalt. A görögöket 4:0-ra verték, Maradona szabadrúgásból volt eredményes. Nigériát is legyőzték, majd jött a mérkőzés utáni doppingellenőrzés, ahol ephedrint találtak a vizeletében. Hiába voltak az Albicelestének olyan játékosai, mint Batistuta, Caniggia, SImeone, Redondo, a vezére nélkül összetört a csapat. Előbb kikaptak a bolgároktól, majd a nyolcaddöntőben Románia ellen búcsúztak.

Innen már csak lefelé vezetett az út. Újságírókra lövöldözésről, drogos balhékról érkeznek a leggyakoribb hírek. Bár volt argentin szövetségi kapitány, sem itt, sem más csapatainál nem sok sikert ért el edzőként. A legtöbb csapathoz inkább csak marketing okból hívták, nem azért mert eredményre vágytak. Így voltak ezzel Sinaloában, a legnagyobb mexikói drogkartell központjában is. Az 2018-as világbajnokság után vagyunk, ahol Maradona a VIP páholyban valószínűleg bedrogozva, ismét emlékezeteset produkált. A Dorados de Sinaloa csapatánál töltött időszakáról nagyszerű dokumentumfilmet készített a Netflix, érdemes megnézni. Az egyik jelenetben elhangzik: "Maradonát Sinaloa hozni, olyan, mint egy cukorbeteget bevinni az édességbolta". Bár csak a neve, a marketingértéke miatt hívják a másodosztályú csapathoz, mind az Aperturában, mind a Clausurában bejutatja csapatát nemcsak a rájátszásba, de a bajnoki döntőbe is. Hajszál híján maradnak le a feljutásról. Diego az elején inkább emlékeztet egy pár évvel fiatalabb Ozzy Osborne-ra, a második szezon rajtjára pedig meg sem érkezik. Szó nélkül eltűnik, nélküle kezdődik a bajnokság. Amikor előkerül, azzal védekezik, hogy kórházban volt, többször meg kellett műteni. Állatása szerint élet és halál között lebegett, nem sokon múlott, hogy nem hagyott itt minket már akkor. De ezután remek formába lendül ő is, a csapat is. Látszólag nagyon jót tesz mindkettőjüknek az együttműködés. A szezon végén még sincs folytatás. Szomorú búcsút vesznek egymástól a felek. Az itt látottak bizakodásra adtak okot Maradona jövőjével kapcsolatban.

Néhány hete azonban ismét kórházba került, válságos állapotban. De később jó híreket kapunk a műtét, a kezelés sikeres volt. Majd tegnap jött a megdöbbentő, feldolgozhatatlan hír: minden idők egyik legzseniálisabb labdarúgója Diego Maradona, szívinfarktus következtében elhunyt.

Ahogy írtam, nekem nincsenek személyes emlékeim a csúcson lévő Maradonáról. Arról a Don Diegoról, akit Garaba Imre állítása szerint kétszer tudott megfogni a magyar-argentin mérkőzésen, az elején, és a végén a kézfogásnál. Én jórészt már csak a túlsúlyos, majd a visszavonult, botrányoktól hangos magánéletet élő Maradonát ismertem. Mégsem ez a kép marad meg bennem róla, nem erre fogok emlékezni, hanem a zsenire, aki talán a világbajnokságok történetének legnagyobb szóló gólját rúgta az angoloknak, az 1986-ban.

 Borítókép: Maradona a csúcson, az 1986-os VB tófeával. forrás: GettyImages

Szólj hozzá

nekrolog Világbajnokság Napoli Diego Maradona Külföldi foci Argentin válogatott